Elhunyt Czeizel Endre! Ma hajnalban legyőzte a rák

80 éves volt a világhírű orvos-genetikus

Életének 81. évében, ma hajnalban elhunyt Czeizel Endre.

Ma hajnalban elhunyt Czeizel Endre, Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kennedy-díjas orvos, genetikus, epidemiológus - tájékoztatta az orvos-genetikus lánya hétfőn az MTI-t.

Czeizel Endre a 80. születésnapja alkalmából rendezett köszöntésén április 13-án

A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál - közölte Czeizel Barbara.

Elhunyt Czeizel Endre

Czeizel Endre 2013 novemberében állt a nyilvánosság elé azzal, hogy fél évvel korábban leukémiát diagnosztizáltak nála. Az orvosok akkor azt mondták, két évet jósolnak neki. A genetikus már a diagnózis másnapján felvette a harcot a gyilkos kórral.

2015 májusában azt nyilatkozta, az orvosok szerint a harmadik kemoterápia után a szervezete már nem bír el több kezelést. A munkakedve ezt követően sem csökkent: egész életét a kutatásra, genetikai tanácsadásra és családtervezésre tette fel, nem meglepő, hogy azt tervezte, mikor kezdhet el mihamarabb ismét rendelni.

- Remélem, hogy júniussal el tudom kezdeni, mert nagyon sokan vannak előjegyzésben, és az még a betegséget is segít legyőzni, ha az ember tudja, hogy tud segíteni, és hozzájárulhat egészséges kisbabák világrajöttéhez - árulta el a TV2 Aktív című műsorában.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Augusztus elsején azonban aggasztó hírek érkeztek, annyira legyengült a szervezete, hogy július végén kórházba kellett szállítani, ám állapotáról sem felesége, sem a fia nem kívánt részleteket elárulni.  A világhírű orvos-genetikus szervezet ma hajnalban feladta a küzdelmet. 

Czeizel Endre 1935. április 3-án született Budapesten. 1970-től vezetője a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának. 1973-ban létrehozta a Veleszületett Rendellenességek Kóroki Monitorját.

1973 óta végez genetikai tanácsadást, kidolgozta a genetikai tanácsadás úgynevezett magyar módszerét, majd az 1980-as években pedig az optimális családtervezési modellt. Ettől az évtől főorvosként vezette a humángenetikai és teratológiai laboratóriumot, és ugyanebben az évben lett a WHO központ igazgatója is.

Fő kutatási területe a veleszületett rendellenességek kutatása és megelőzése volt, valamint az epidemiológia. Kiemelkedő szerepet vállalt a genetikai ismeretterjesztésben. Hat televíziós sorozat szerkesztő-műsorvezetője volt.

Igazolta a magzatvédő vitamin szerepét a fejlődési rendellenességek megelőzésében. 2014 szeptemberében mutatta be a Dr. Czeizel magzatvédő multivitamint.

Czeizel Endre munkásságát számos díjjal ismerték el: nyár végén megkapta a Semmelweis-díjat, hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2000-ben megkapta az USA Kennedy-díját.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fotó: MTI/Mohai Gábor

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük