A magyar színésznő Cannes-ban bombázóként pózolt - Fotó
Csősz Boglárka Cannes-ban hódított új filmjével.
A 70. cannes-i filmfesztiválon debütált a szakma előtt a 25 DOLLÁR című rövidfilm, amely a világon elsőként mutatja be a Paramount filmstúdió alapítóját, a magyar származású Adolph Zukort, "Hollywood atyját". A legnevesebb nemzetközi filmes seregszemlén az alkotást Csősz Boglárka színművész-producer képviselte, akit Az apám beájulna című vígjáték szőke szépségeként lett országosan ismert. A 33 éves szépség ma már vörös hajjal hódít, évek óta férjnél van, és Törökországban él.
A 25 DOLLÁR - Jimy J. Hollywood rendező, Mayer Zoltán többszörös Aranyszem-díjas operatőr és Borbás Edina forgatókönyvíró alkotása - a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Short Film Corner szekcióban debütált.
- A 70. cannes-i filmfesztiválon a szakmai szekcióban nagy sikert aratott a filmünk. Tetszett a premieren részt vevő kritikusoknak, hogy a 25 DOLLÁR romantikus képi világa mögött meghúzódó drámának több rétegét is érzékeltette a rendező, Jimy J. Hollywood. A rövidfilmmel egy legenda születésének jubileumát is szerettük volna előkészíteni, ugyanis jövőre lesz 130 esztendeje, hogy Adolph Zukor, a filmipar megálmodója a Borsod megyei Ricséről 1888-ban kivándorolt Amerikába.
- Megtisztelő, hogy a mi csapatunk a világon elsőként készített filmet az egyik legnagyobb filmvállalat, az idén 105 éves Paramount Pictures magyar származású alapítójáról, Adolph Zukorról. Még a szakmában is kevesen tudják, hogy neki köszönhetjük Hollywood jól működő gépezetét és a sztárság intézményét - mesélte a 25 DOLLÁR producere, a filmben színészi szerepet is vállaló Csősz Boglárka.
A történetről elmondta, hogy a film egy sikertörténet szimbóluma, hiszen egy árva fiú a kabátjába varrt teljes vagyonával, 25 dollárral Amerikába érkezve keltette életre az egész estés film intézményét. Adolph Zukor története a szomszédján keresztül elevenedik meg, a döntések, a konfliktusok vagy éppen a siker pillanatai mindvégig a filmben szereplő szoba falán túl zajlanak.
- Úgy gondolom, hogy a Short Film Corner szekcióban való debütálásunk jól sikerült, és a következő hónapokban büszkén mutatjuk majd be rövidfilmünket a nemzetközi fesztiválokon, köztük Amerikában a Palm Spring-i filmes seregszemlén, Japánban a tokiói ShortShort fesztiválon és Kanadában a Calgary filmfesztiválon is. A magyarországi premierre ősszel kerülhet sor - árulta el Boglárka.
5 éve egy török milliomos felesége! A magyar színésznő ennyire szerelmes
Nézegess képeket!
ElolvasomTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció