
Cisztát találtak hazánk népszerű énekesnőjének szervezetében
Csézy tavaly ősszel tudta meg, hogy ciszták vannak mindkét mellében, ami nagyon megijesztette.

Kevés ijesztőbb dolog létezik annál a világon, mint amikor az emberrel egyik nap teljesen váratlanul azt közli az orvosa, hogy rákos.
Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ez nem történhet meg, a halálos kór bárkire lecsaphat. Csézy például tavaly október végén találkozott először azokkal a tünetekkel, melyek a mellrákra utaltak.
Nagyon megijedt
A 31 éves magyar énekesnő a Best magazinnak idézte fel félelmetes emlékeit, melyek szerint korábban hetekig mellfeszülése volt, mígnem egyik este egy piros foltot vett észre a mellén, majd egy dió nagyságú csomót is kitapintott alatta.
Csézy nem titkolta el, hogy nagyon megijedt, ám az igazi megpróbáltatások csak később vártak rá: néhány nappal később ugyanis az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy két nagyobb méretű és sok apró ciszta van mindkét mellében.
Az eredetileg Csézi Erzsébet néven született énekesnő saját bevallása szerint nem értette, hogy hogyan is betegedhetett meg, hiszen mindig odafigyelt az egészséges életmódra, és soha nem élt önpusztító életet.
Hisz a gyógyulásban
Csézy kezelése azóta is tart, egészségügyi állapota sokat javult, fájdalmai pedig csökkentek. Hisz a gyógyulásban, mint mondta, de ettől függetlenül a félelem is vele van, a közelmúltban például édesanyja egyik barátnőjétől kellett elbúcsúzniuk, mert nála későn fedezték fel a mellrákot.
A Szívverés című dal énekesnője hangsúlyozta, hogy bármilyen elváltozás észlelése esetén forduljanak a nők orvoshoz, emellett pedig sose feledkezzenek meg a szűrővizsgálatokról, ahová évente legalább egyszer menjenek el.
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
- Hiszem, hogy én még időben vagyok, és meggyógyulok - árulta el Csézy, aki hat éve él boldog párkapcsolatban, a nehéz időszakban pedig mindenben támogatja párja, László.
Fotó: Europress.