Erre aztán senki nem számított! Hogyhogy ő nyerte a Celeb vagyok, ments ki innen műsort?

Tudd meg, ki lett tegnap a dzsungelkirály.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évadának a tegnapi nappal lett vége, ahol néhány újabb bogárevős és egyéb hasonlóan gusztustalan próba után kiderült, a nézők kit akartak látni dzsungelkirálynak.

Az már a fele műsoridőben nyilvánvaló volt, hogy az Aurelio-Madár-Bódi Sylvi hármasból az egyedüli hölgyversenyző kapta a legkevesebb szavazatot, így tőle meg is vált Balázs és Vadon Jani, természetesen Sylvi néhány lenge ruhás korábbi felvételének bejátszása után.

Két férfi küzdött a koronáért

A végső összecsapásra tehát Aurelio és Madár között került sor - no, nem volt ott semmilyen tényleges összecsapás, a két fél inkább mentálisan mérte össze az erejét. Madár hozta a tőle már megszokott higgadt stílust, míg Aurelio azon imádkozott Afrikához, hogy ő nyerjen.

Valószínűleg nem volt elég hangos az az ima, vagy Afrika nem ért magyarul, mindenesetre végül, még a jelenlévők kisebb meglepetésére is, Madárt hirdették ki mint dzsungelkirályt.

Hogy pontosan miért rá szavaztak annyian, azt nem tudni. Ahogy a döntő előtt írtunk róla, a műsor kommentelői többségében Aureliót akarták látni győztesként - és nyilván rá is szavaztak -, mert szerintük ő önmagát adta, míg a többiek mind megjátsztották magukat.

Madár volt a nevető harmadik

Mellettük pedig ott voltak a Sylvi-hívők, szerintük a mindenkinél bátrabb modell volt az, aki megérdemelte volna a győzelmet. Ráadásul ő lett volna a papírforma - a korábbi két évadot is női versenyző nyerte.

Tény persze, hogy Erdei Zsolt-pártiak is akadtak a hozzászólók közt, ők azt emelték ki, hogy állandóan kiegyensúlyozott, mindenkit meg tud nyugtatni és szívósan küzd - ám egy ilyen kedves, jóravaló fickót nem igazán szoktak nyertesnek hirdetni a hasonló játékokban.

Akárhogy is, Madár hívei a jelek szerint szárnyakat kaptak, így kedvencük lett a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik befutója - egyszersmind az első férfi győztes.

Hétfőtől pedig máris indul a negyedik évad, melynek szereplői: Hevesi Krisztina, VV Baukó Éva, Aleska Diamond, Bárdos András, Cooky, Bunyós Pityu, Pars Krisztián, Nyertes Zsuzsa, Molnár Andrea és Puskás Peti.

Fotók: RTL Klub/Sajtóklub

Szabó Zsófi helyére más lépett

Szabó Zsófi otthagyta a TV2-t és az RTL Klubhoz szegődött. Nézd meg, ki került a helyére a Jóban Rosszban sorozatban!

Ez a megasztáros énekesnő léphet Szabó Zsófi helyébe a sorozatban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük