10 éve cirógatja a szíved a banda különleges muzsikája - Gondolnád, hogy ennyi ideje velünk vannak? (x)

Akik utánozhatatlanul idézik meg a '20-as, '30-as évek kávéházi hangulatát.

Budapest Bár a Budapest Parkban (x)
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tízéves a Budapest Bár! Az együttes fennállásának tizedik évfordulóját tíz különleges koncerttel ünnepli, a turnét pedig a Budapest Parkban indítják július 6-án. A születésnap alkalmából a zenekar összes énekese színpadra áll, a zsúrt pedig egy best of lemezzel koronázzák meg. Az early bird és elővételes jegyek már mind elfogytak, de itt még meg tudod venni a sajátodat!

A '20-as évek kávéházi zenéje csalogat

Ugye, nem is gondolnád, hogy már tíz éve húzzák a hegedű húrjait, cirógatják a szíveket, játszanak a szavakkal, és ezt a színes örömmuzsikálást mindeddig kilenc lemezen is megörökítették? A Budapest Bár mesterien hangszerelt számait cigányzenekar kíséri, a dalokat pedig egyedülálló módon 11 zseniális énekestől hallhatod, akik a rock, a folk vagy éppen a jazz világából érkeznek.

Épp ez a sokszínű alapfelállás teszi lehetővé, hogy a Budapest Bár koncertjein zavartalanul megidézhessék David Bowie-t, Tom Waitset vagy éppen a '20-as, '30-as évek kávéházi hangulatát. Egy picit kacér, játékos világot a békebeli füstös kávézókból, ahol igazán örömteliek a kacajok, és könnyedén táncra perdülhetsz, bármikor. A Szívemben bomba van, a Szilvafácska, az Este fess a pesti nő vagy éppen az Engem a rumba döntöget romba ma már gyakran egyből a Budapest Báros verzióban kúszik az ember fülébe, és a mostani születésnapi koncerten is a legjobb, legismertebb dalaikból válogatnak majd. 

A tizediket ugyanis meg kell ünnepelni. Sőt, nem is egyszer, hanem tízszer is! A születésnapi koncertsorozat a Budapest Parkból indul útjára, ahol az összes énekes színpadra áll július 6-án. Itt lesz Németh Juci, Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk, Lovasi András, Kiss Tibor, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemenc László, Keleti András, Ferenczi György és Mező Misi is. És ha mindez nem lenne elég, a születésnapra időzítik a best of lemezük megjelenését is, így hazavihetsz egy szeletet az emlékezetes zsúrból. Mert talán csak egy Húszezer éjszakás kaland lenne belőlük elég.

Ezt is szeretjük