Hitted volna? Visszatért régi szerelméhez a Barátok közt szívtiprója
Bozsek Márk újra összejött régi kedvesével, aki középiskolás korában már a barátnője volt egyszer.
A tévénézők 2009 szeptemberének végén találkozhattak először Bozsek Márkkal a Barátok köztben, ahol a 22 éves fiatalember Orsolya unokaöccsét, Fekete Szabolcsot alakítja, aki egy évvel ezelőtt vidékről érkezett a fővárosba szerencsét próbálni.
A jóképű színész hamar belopta magát a nézők szívébe, hiszen az általa megformált Szabi karaktere őszinte, becsületes és felelősségtudó, és, bár magabiztosnak mutatja magát, mélyen legbelül nagyon sérülékeny.
Meglepte, hogy őt választották
Márk tavaly a Blikknek adott interjújában elmesélte, hogy édesanyja tanácsára még 2008-ban jelentkezett a Barátok közt szereplőválogatására, és alig akarta elhinni, amikor néhány hónappal később őt választották ki a szerepre.
Bozsek Márk azóta is állandó tagja a Barátok közt csapatának, akikkel saját bevallása szerint nagyon jól kijön a forgatásokon - a jó hangulat miatt például gyakran el is feledkeznek arról, hogy tulajdonképpen dolgozni gyűltek össze.
A sármos fiatalember néhány napja azzal került a címlapokra, hogy összejött egy Kitti nevű csinos, barna hajú lánnyal - akiről aztán kiderült, hogy nem is annyira új és ismeretlen ember az életében.
Elárulta a szakítás okát
Márk ugyanis nem tagadta a tényt, miszerint két hónappal ezelőtt valóban összejött egy lánnyal, akivel középiskolás korában egyszer már komoly párkapcsolatban élt évekig, ám végül a problémák miatt szakítottak.
Utóbbi döntésének elmondása szerint az volt a legfőbb oka, hogy mindketten eléggé akaratos személyiségek voltak, de a féltékenység is nagy szerepet játszott szakításukban, ám az egymás iránti kötődés ezek után sem ért véget bennük.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Márk elmesélte, hogy nagyon ritkán találkoztak, amikor azonban véletlenül mégis összefutottak, mindketten határozottan érezték, hogy érzelmeik még korántsem múltak el, és, mivel azóta mindketten sokat változtak, úgy döntöttek, megpróbálják másodszorra is együtt.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence.