Borbély Alexandra gyönyörű estélyiben vette át az Európai Filmdíjat - Fotók

Borbély Alexandra sírva vette át az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját.

borbely-alexandra-cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Borbély Alexandra vette át december 9-én Berlinben az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című film főszerepéért. Az európai Oscar-díjnak is nevezett kitüntetés ezen kategóriájában két francia színésznő, Juliette Binoche és Isabelle Huppert, a német Paula Beer és a brit Florence Pugh szerepelt még a jelöltek között. A Testről és lélekről egyébként februárban, a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat kapott.

A 31 éves színésznő annyira meghatódott, amikor kimondták a nevét, és színpadra szólították, hogy sírva fakadt, és könnyeivel küszködve az előre megírt köszönőbeszédéből is csak pár mondatot tudott elmondani.  

- Mondtam valamit, de amikor meghallottam a saját, szürke kisegérhangomat, megrettentem. Még soha nem próbáltam, de ilyen lehet, ha az ember LSD-t vesz be: homályos volt, és nem voltam benne biztos, hogy ez a valóság. Mint, amikor felébredek egy álomból. És nem emlékszem, hogy mit mondtam. Nem bírtam uralkodni magamon - nyilatkozta a díjátadó után az Indexnek

Borbély Alexandra az Instagramon Bódis Boglárkának, Kovács Évának és Gyergyák Mónikának is köszönetet mondott - ők álmodták meg azt az Elysian-estélyit, melyben a díjat átvette. 

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük