Bombera Krisztina évtizedekig híradózott: elárulta, 51 évesen mivel foglalkozik
Bombera Krisztina a tévézés után olyan munkára vágyott, ami kevesebb kötöttséggel jár.
Bombera Krisztinát évtizedekig láthattuk a képernyőn, országos ismertségre akkor tett szert, amikor 2001. szeptember 11-étől a New Yorkot ért terrortámadásról adott tudósításokat.
Az egykori műsorvezető és riporter néhány évvel ezelőtt maga mögött hagyta a tévé világát. Elárulta, jelenleg mivel foglalkozik.
Bombera Krisztina foglalkozása
Bombera Krisztina évtizedekig a TV2 és az ATV meghatározó arcának számított, ám a tévézéssel eltöltött hosszú idő alatt úgy érezte, kevesebb kötöttségre van szüksége ahhoz, hogy többet tudjon kihozni önmagából. Az egykori híradós néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy elbúcsúzik a képernyőtől, de mégsem fordított teljesen hátat a médiának: szabadúszó újságíróként folytatta pályafutását.
- Arra jöttem rá, hogy én inkább ügyek, témák miatt vettem részt a nyilvánosságban, kevésbé önmagam miatt. Közéleti újságíróként a dolgok háttere érdekelt, és az, hogy a megszerzett információkat átadjam a nézőknek. Az összes műsoromban ez volt a helyzet, a történetek érdekeltek, és a mögöttük lévő emberek. Talán ez az oka annak, hogy nem rázott meg a képernyőtől való eltávolodás. Viszont rengeteget nyertem vele.
- Szabadúszóként végre úgy osztom be az időmet, ahogy akarom. Ha a nap közepén támad kedvem sétálni, tornázni vagy éppen találkozni egy baráttal, egyszerűen nekiindulok. Az új életforma szabadságot hozott nekem - fogalmazott a Meglepetés magazinnak Bombera Krisztina, aki a saját bevallása szerint egyáltalán nem vágyik vissza a képernyőre.
A ma 51 tévés magánéletben is változások történtek. 18 éves fia, Máté idén kezdte el az egyetemet, ezért elköltözött a családi otthonból. Bombera Krisztina rendkívül nehezen éli meg a változást, de természetesen nem feledkezik meg másik gyermekéről, Nóriról sem, akivel most igyekszik a lehető legtöbb időt eltölteni.
Pincérként dolgozott a magyar híradós
Mielőtt beindult volna a tévés karrierje, egy luxushajón dolgozott felszolgálóként.
A magyar híradós pincérként dolgozott egy luxushajón: felismered régi fotóin?
A magyar híradós 1998-ban kalandvágyból egy luxushajón dolgozott felszolgálóként.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: RTL