Emlékszel a Baby Sisters vörös hajú bombázójára? Bognár Évi 43 évesen lett édesanya

Bognár Évi külföldre költözött, Norvégiában kezdett új életet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden idők legsikeresebb lánycsapata a Spice Girls volt. Az angol popformáció első albumát világszerte elkapkodták a boltok polcairól, több mint 23 millió példányban kelt el. Az elképesztő sikerre a magyar zenei palettának is volt egy válasza, mintájukra alakult meg 1997-ben a Baby Sisters.

A három szexi énekesnő épp olyan népszerű lett hazánkban, mint elődeik külföldön. Minden tini az ő slágereikre csápolt a koncerteken. A vidéki fellépéseiken körülzsongták őket a rajongók, volt olyan eset is, amikor annyira megrohamozták a turnébuszukat, hogy elindulni sem tudtak.

Bognár Évi 43 évesen lett anyuka

Öt éven át ostromolták a slágerlistákat, és összesen négy nagylemezük jelent meg. 2001-ben, a sikereik csúcsán jelentették be, mivel megszűnt a kiadójuk, ők is külön utakon folytatják tovább. Az egykori bálványokból ma egyedül Szklenár Gabi, azaz Baby Gabi maradt a rivaldafényben.

A szőke ciklon, Hertelendy Klára és a vörös hajú bombázó, Bognár Évi is kerüli a nyilvánosságot. Utóbbinak ugyan nyilvános az Instagram-oldala, mindössze egy képet posztolt magáról 2020 októberében.

Baby Évi annak idején a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakán diplomázott, ám a feloszlás után megpróbálkozott a szólókarrierrel. Egy önálló album köthető a nevéhez, amelyet 2003-ban adott ki Hyberálom címmel. Az előadó élete ezután 180 fokot fordult, elhatározta, hogy külföldre költözik.

2005 és 2007 között Spanyolországban folytatta zenész karrierjét, Kovács Barbara zongoraművésszel kiegészülve dzsesszt és bossa novát énekelt. Kínában is élt egy darabig, majd úgy döntött, Norvégiában telepedik le. Mindeközben öt idegen nyelvet sajátított el, angolul, norvégul, spanyolul és kínaiul is beszél.

44 éves korára boldog családanya lett. André nevű párját 2020 decemberében ajándékozta meg kislányukkal, akit Ava Charlotte-nak neveztek el - derült ki a Story magazin 2021 májusi számából.

A '90-es évek népszerű énekesei napjainkban

Hazánkban a ’90-es évek zenék terén igazán termékeny időszaknak mondható. A piacot akkoriban leginkább a lány- és fiúegyüttesek, valamint a vegyes zenekarok ostromolták. Képeken mutatjuk, mennyit változtak a korszak legismertebb előadói napjainkra.

A Zanzibár énekesnője rengeteget fogyott - Terecskei Rita 20 év alatt nagyon megváltozott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük