25 évesen diagnosztizáltak rákot a magyar modellnél

Azonnal meg is műtötték

Bódi Sylvi modellnél mindössze 25 évesen diagnosztizáltak rákot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bódi Sylvit hét évvel ezelőtt sokkolta az orvosa, aki közölte vele, hogy méhnyakrákja van.

A gyönyörű modellt akkor szinte azonnal megműtötték, és szerencsére azóta már jól van.

Azonnal megműtötték

Bódi Sylvi mindössze 18 esztendős volt, amikor közölték vele, hogy HPV-vírushordozó, majd hét évvel később kiderült, méhnyakrákja van.

- A diagnózis felállítása után körülbelül fél órával a műtétet is ott helyben végrehajtották, ugyanis azt mondta az orvos, hogy az utolsó pillanatban érkeztem - mesélte a modell az RTL Klub kamerái előtt.

Az operáció után azonban még nem nyugodhatott meg, ugyanis csak két héttel később kapta meg a szövettan eredményét.

- Befelé csodával határos módon nem terjedt a vírus, tehát a méhemet nem kellett kivenni. Orvosom ezen bejelentése egy nagyon komoly katarzis volt a számomra - vallotta.

Megváltozott az értékrendje

Az eset bár szerencsére jól végződött, természetesen nem múlt el nyomtalanul. A rák a 32 éves szépség életét is megváltoztatta.

A 2011-es Glamour-gála legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Azóta megváltozott az értékrendem, egyfajta fontossági sorrend alakult ki nálam, sokkal több időt töltök a családommal, barátokkal - árulta el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Arra a kérdésre azonban, hogy tervez-e a közeljövőben családalapítást, határozott nemmel felelt.

- Jelenleg nem érzem még úgy, hogy vágynék gyerekre. Furcsa, mert egy-két évvel ezelőtt jobban bennem volt ez a dolog, akkor barátkoztam a gondolattal - mondta.

Fotó: RTL Klub/Reflektor, Redlemon

Ezt is szeretjük