A magyar sztársportoló megcsalta terhes feleségét - 3 gyerekükkel elköltözött tőle az asszony

Böde Dániel focista és felsége már nem élnek együtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Böde Dániel válogatott labdarúgó az ország egyik legismertebb focistája. Úgy tűnt, a 32 éves csatár magánélete is sínen van: júniusban, hét év után elhagyta a Ferencvárost, és visszaszerződött Paksra, ahol pályafutása kezdődött, ugyanis a közeli Madocsán épített házat családjának, ami áprilisban a két fiú után egy kislánnyal bővült. Most kiderült, a házasságával már tavasszal sem volt minden rendben. 

Tegnap a Ripost írta meg, hogy Böde Dániel már pár hónapja egy párt alkot az FTC női kézilabdacsapatának kapusával, Bíró Blankával. Először pár hete, a Ferencváros-Dinamo Zagreb BL-selejtezőn mutatkoztak együtt, a VIP-páholyban nem titkolták, hogy együtt vannak. 

Miután a hír napvilágot látott, Böde felesége a Blikknek azt mesélte, fogalma sem volt arról, hogy a férje mást szeret, amíg az a kislányuk születése után nem sokkal be nem jelentette. 

- Valóban nem élünk együtt Danival. Megromlott a házasságunk, mert egy ideje már viszonyt folytat a kézilabdás lánnyal, akivel összemelegedtek. Madocsai otthonunkban is gyakran kettesben vannak, mi ugyanis elköltöztünk a gyerekekkel édesanyámékhoz.

bode-daniel
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Derült égből villámcsapásként ért ez az egész, hiszen a tavasszal született meg a kislányunk, azt hittem, minden rendben van. Sejtelmem sem volt egy harmadik félről. Pár hét múlva azonban jött ez a borzalom... - mesélte könnyeivel küszködve a napilapnak Bödéné Piorunowicz Dóra.

Az asszony hozzátette, hogy számára a gyerekei a legfontosabbak, akiknek a felügyeletéről még nem egyeztek meg, és a válási procedúrát sem indították el, de az megviseli, hogy férje és az új szerelme már több helyen együtt mutatoznak. 

Magyar sztárok, akik 2018-ban váltak el

Nemcsak Gregor Bernadett és Szarvas Attila házassága ment tönkre tavaly, több magyar sztár is megdöbbentette a rajongóit, amikor közölte, hogy vége a házasságának. 

A magyar színészpár váratlanul elvált – 2018 meglepő válásai a hazai sztárvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük