Te megismernéd őket? Így néznek ki ma a Bestiák egykori bombázói
A Bestiák a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb lánycsapata volt.
Sokan emlékeznek még a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb lányzenekarára, a Bestiákra, akiknek A reggel túl messze van című slágerét egy ország dúdolta.
A háromtagú csapat 1997-ben, Kozsó szárnyai alatt alakult meg, majd a 2002-es év elején feloszlott. Tagjai, Moór Bernadett, Papp Henriett és Somorjai Ilona Bedy, Honey, illetve Miss Bee művésznéven váltak ismertté.
Több mint tíz év telt el
A formáció 2011-ben újjáalakult, és más retró sztárokkal együtt az idei Bravo Otto koncertjén is felléptek. A TV2 Aktív című műsorában pedig arról is meséltek, miért hagyták abba a zenélést.
- Voltak nehézségeink, amiket nem mi idéztünk elő, de erről szeretnénk inkább diszkréten nyilatkozni, utána pedig Bedy terhes lett, és akkor úgy döntöttünk, hogy ez mindenképpen így lesz jó - árulták el.
A riportból az is kiderül, hogy meglepő módon alapvetően nem a fiúk voltak megőrülve a csinos lányokból álló bandáért.
- Lánycsapat voltunk, és mindenki azt gondolná, hogy tömegével érkeztek a szerelmes levelek. Nem mondom azt, hogy nem érkeztek, mert jött jó pár, de zömében tinédzser lányok voltak a rajongóink, és mint példaképre néztek fel ránk - emlékeztek vissza.
Nosztalgia
A mai generációnak már teljesen ismeretlenül hangozhatnak a kilencvenes évek nagy slágerei, de akik akkor voltak fiatalok, szívesen meghallgatják újra régi nagy kedvenceiket.
- Természetesen már egyre kevesebben emlékeznek ezekre a dallamokra, de nekünk jó érzés volt így feleleveníteni ezeket a régi emlékeket - mondták, miután a közönség a Bravo Otto-gálán meghallgathatta a Freshsel közös előadásukat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt is elmondták, hogy mindhárman egészen fiatal koruk óta kapcsolatban állnak valamilyen módon a zenével, ezért kiváló lehetőségnek tekintették annak idején, hogy a popszakmában is kipróbálhatják magukat.