Milyen apa lesz belőle? A magyar botrányhős magára hagyta 8 hónapos terhes párját

Berki Krisztián és párja nem éppen harmóniában várják gyermeküket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokakat meglepett, amikor tavasszal kiderült, hogy a nőfaló Berki Krisztián eljegyezte barátnőjét, és jött a hír, hogy a 25 éves modell várandós tőle.

Az egykori Fradi-vezér és a nyolcadik hónapban lévő Hódi Pamela között azonban nem a legnagyobb az összhang, ez a TV2 Mr. és Mrs., valamint Édes Élet című műsoraiban is kiderült.

Milyen apa lesz belőle?

A Mr. és Mrs. múlt heti adásában abban mindketten egyetértettek, hogy életük legfontosabb pillanata az volt, amikor megtudták, kisbabájuk lesz, a legromantikusabb pedig az, amikor a lány azt mondta Berkinek, a felesége szeretne lenni, illetve amikor a botrányhős megkérte a kezét Tatán. Ezt leszámítva azonban nem éppen egy harmonikus pár képét sugallták.

Az Édes Élet című műsorban még inkább kiderült, milyen feszültségek dúlnak kettejük között. Az egyik adásban Berki Krisztián idegesen hajtott Pameláék házához, ahol számon kérte kedvesét, amiért az nem vette fel neki a telefont.

- Megbeszéltük a kapcsolatunk elején, hogy olyan nincs, hogy nem veszed fel a telefont - rivallt rá a férfi.

- A kapcsolatunk elején baromi sok mindent megbeszéltünk, te semmit nem tartottál be, én mindent. Úgyhogy ha normális hangnemben tudsz beszélgetni, bejöhetsz, itt nincsen üvöltözés - reagált a lány.

Magára hagyja nyolc hónapos terhes párját

Beszélgetésük során aztán kiderült, hogy bajok vannak leendő otthonuk felújításával, és nem lesz kész a gyerekszoba a november elejére várt baba érkezéséig.

Ilyen dögös is lehet egy kosztüm? Liptai Claudia dekoltázsa elvitte a show-t

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Olyan szinten kilátástalan, hogy kijövök a kórházból, ne adj' Isten előbb is szülök, és én hova fogok menni. Viszem az albérletbe, viszem anyumékhoz vagy viszem a félkész lakásba. Hova fogom tenni a gyereket? - bukott ki  tanácstalanul a műsorban a kismamából.

Az előre felvett adásban arra is fény derült, hogy a leendő édesapa pár napra Frankfurtba  utazik dolgozni, de párja ezt is szkeptikusan fogadta. Szerinte ez a külföldi tartózkodás szórakozás lesz a számára, hiszen csak nézegetni fogja a luxusautókat. Nem csoda, hogy Pamela azt is elpöttyintette az Édes Életben, hogy nem bízik meg teljesen a jegyesében, csak egy ember, az édesanyja iránt viseltetik maximális bizalommal.

- Nem tudtam rá annyira haragudni, meg mindig reménykedem, hogy talán összeszedi magát, talán én is most már fontosabb leszek, mint ő saját magának - mondta ennek ellenére.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Berki Krisztián azt állítja, amint a kezében tarthatja majd a kislányát, teljesen meg fog változni, legbelül már készül az apaszerepre. Ennek azonban ellentmond a viselkedése. Nem csoda, ha párja a szemére vetette: szerinte a gyerek egy kiságyból áll.

Egyébként a baba nevével kapcsolatban is áll a bál, mert a playboy Zsófiának szeretné hívni. Persze rögtön felmerült a kérdés, hogy volt barátnője, a Jóban Rosszban című sorozatban játszó Szabó Zsófi miatt döntött-e a név mellett, de azt válaszolta, nem a közös emlékek vagy az ujjára varrt "Zsófia" miatt szeretné így elnevezni a kicsit, egyszerűen tetszik neki.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük