20 éve vezeti ugyanazt a műsort - Bényi Ildikó ennyit változott az évek során
Bényi Ildikó két évtizede vezeti az Önök kérték! című műsort.

20 éves jubileumát ünnepelte a héten az MTVA egyik legnépszerűbb műsora, az Önök kérték! Bényi Ildikó először 1997. március 30-án, húsvétkor köszöntötte a nézőket a kívánságműsor háziasszonyaként.
- Bevallom, kissé elfogódottan ülök most azon a műsorvezetői helyen, ahol gyermekkoromban annyi éven keresztül Tamási Esztert csodálhattam - mondta akkor.
Két éve dolgozott már bemondónőként a televízióban, amikor megkapta a felkérést az újrainduló műsor vezetésére. Akkor már tíz éve szünetelt az Önök kérték!, de folyamatosan érkeztek a levelek kérésekkel, ezért is döntöttek úgy a szerkesztők, hogy újraindítják. Az 1971-ben indult, majd 1997-ben újjáélesztett műsor mérlege eddig ezer adás, körülbelül ötszáz vendég és szinte megszámlálhatatlan üzenet, ami Bényi Ildikó szerint a műsor készítői mellett elsősorban a nézőknek köszönhető, akik a mai napig elhalmozzák őket levelekkel, kérésekkel.
- A legmeghatóbb, legszívhezszólóbb még mindig egy jó pár évvel ezelőtti történet. Egy férfi meghalt a kórházban, kiadták a feleségének a ruháit, aki a személyes holmik között talált egy nekünk címzett levelet. Abban a feleségének üzent, kért egy műsorszámot. A feleség úgy küldte el nekünk a levelet, hogy teljesítsük a férje utolsó kívánságát – árulta el az ünnepi adásban a műsorvezető.
Kovács Kati énekes volt az műsor első meghívott vendége, de szinte minden ismert művész és előadó megfordult a műsorban az elmúlt húsz év alatt, például Payer Öcsi, Bodrogi Gyula, Sztankay István, Galambos Erzsit, Harangozó Teri, Korda György, Békés Itala, akit nemrég köszöntettek kilencvenedik születésnapján.
A 47 éves műsorvezető szinte alig változott a két évtized alatt, szépsége plasztikai beavatkozások nélkül is változatlan. Nézd meg a képeket!

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció