Benkő Dániel lánya megtörte a csöndet - Ez okozta a lantművész halálát
Kiderült, mi okozta Benkő Dániel halálát.
Benkő Dániel halálának híre az egész országot megrázta tegnap, akkor még nem lehetett tudni, hogy mi történt pontosan, csak annyi derült ki, hogy hirtelen rosszul lett, és már nem tudtak rajta segíteni.
A 72 esztendős korában elhunyt zenész lánya, Dalma azonban most megtörte a csöndet, a Borsnak elmondta, mi is történt azon a végzetes napon.
Benkő Dániel szerettei sem számítottak rá, hogy ilyen hirtelen elveszítik őt
A napilapnak elmesélte, hogy vasárnap mellkasi nyomásra panaszkodott a zenész, pár órával később pedig elhunyt. Dalma szerint édesapja teljesen jól volt, ezért őket is villámcsapásként érte a tragédia.

- Szívinfarktust kapott, és már nem tudtak rajta segíteni. Hatalmas csapás ez nekünk, a szeretteinek, és a fájdalmat szeretnénk csak magunk megélni. Szeretném, ha a média, a rajongók is tiszteletben tartanák a gyászunkat, édesapám emlékét, és csak a szépre, jóra emlékeznénk, amit a művei és sziporkázó személyisége által adott az embereknek. Fantasztikus művész volt, óriási űrt hagyott maga után - nyilatkozta Dalma.
Benkő Dániel kedvese, Bazsarózsa a Ripostnak szívszorítóan nyilatkozott párja elvesztéséről.
- Pár napja találkoztunk, akkor még minden rendben volt. Bár jó ideje nem mutatkoztunk együtt a médiában, a szerelmünk mindvégig kitartott. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ő volt a mindenem, és sosem fog múlni az iránta érzett szerelmem.
2018-ban tőlük kellett búcsúznunk
Képes összeállításunkban megnézheted, mely hazai hírességek hunytak el 2018-ban.
70 évesen hunyt el a Magyar Televízió imádott bemondónője - 2018 nagy veszteségei
Nézegess képeket!
Elolvasom
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció