Kegyetlenül földbe döngölték a fiatal énekest A Dal első válogatóján
Benjivel nem bánt kesztyűs kézzel Both Miklós zsűritag.
A hétvégén került sor A Dal első válogatójára, ahol tíz versenyző - énekesek és együttesek - mérte össze tudását és tehetségét. Benji a Karcok című dalt adta elő az MTVA műsorában, ám felemásan sikerült produkcióját alaposan a földbe döngölte az egyik zsűritag, Both Miklós.
- Az egész zenei világod, és leginkább a szövegvilágod egy közhelyterror lett. Konkrétan nyelvtani problémák vannak a dalszövegben. A legnagyobb baj, hogy én értem, miről szól, de közben az egész mégis összefüggéstelen. A saját dalaidért te vagy a felelős. Kutya kötelessége egy előadónak, aki tudja, hogy több százezer ember fogja hallgatni, hogy egy nyelvtantanárral átnézesse a szöveget - fejtette ki kritikai észrevételeit Both Miklós.
Benji egyébként a lesújtó kritika ellenére a négy zsűritagtól végül 30 pontot kapott, a nézőktől pedig még további hatot - 36 ponttal pedig a telefonos szavazás továbbjutója lett.
Fotó: MTVA
Zséda kivágott ruhájától leesett a nézők álla - Képeken A Dalban viselt kreációk
Ezekben a ruhákban zsűrizett Zséda A Dal tavalyi adásaiban.
Zséda kivágott ruhájától leesett a nézők álla - Képeken A Dalban viselt kreációk
Nézegess képeket!
Elolvasom