Felismered Batiz Andrást? 49 évesen ezzel foglalkozik a Fókusz egykori műsorvezetője
Húsz évvel ezelőtt hagyta abba a műsorvezetést, az RTL Klub egykori arca már nem él rivaldafényben.
Batiz András 19 évesen kezdett el televíziónál dolgozni, 20 évesen már képernyőn volt, 22 évesen a barátaival az akkor induló RTL Klubon saját műsort indított, 23 évesen a 6. legnépszerűbb televíziós személyiség lett Magyarországon, 30 évesen pedig kormányszóvivő lett.
Batiz András foglalkozása
Batiz András, aki május végén ünnepli a 49. születésnapját, 1997-től 2004-ig volt a Fókusz műsorvezetője. A DTK: Elviszlek magammal új epizódjában, amely május 19-én, 22 órakor kerül adásba a Spektrum Home-on, azt mondta, hogy az RTL magazinműsorának műsorvezetőjeként egy idő után az volt az érzése, hogy nincs a helyén.
- Egy idő után nagyon úgy éreztem, nem kifejezetten az elismertség/népszerűség tengelyen nézve, hogy nekem az kevés, (…) hogy mást is szeretnék csinálni. És ami más lehetett volna, az meg még annál is rosszabb lett volna. Így aztán nem maradt más választás, mit eljönni. De, persze, küldtek, tegyük hozzá. Nem az volt, hogy "Na akkor én megyek!", hanem azt mondták, hogy akkor menni kell. Aztán hogy jól sikerült eljönni, az egy másik kérdés.
D. Tóth Kriszta felvetette, hogy Batiz András, Kolosi Péter, Marsi Anikó és Holló Márta a Fókusz négy alapító tagjaként egy olyan csoport részese volt, mely a kollégáik számára szinte érinthetetlennek tűnt.
- Ez valószínűleg egy ideig így lehetett. Egy része lehetett egyébként az, hogy négyen egy ideig össze is zártunk, plusz lehetett benne önvédő-énvédő mechanizmus is, mert azért iszonyú fiatalok voltunk nagy lehetőséggel, felelősséggel a nyakunkban. Miután Péter kiszállt, és programigazgató lett, egyre többen és többen lettünk, akkor azért ez változott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Batiz András arról is beszélt, hogyan lehet ennyire fiatalon feldolgozni a rövid idő alatt elért szakmai sikert, ami óriási ismertséggel is járt. Foglalkoztatta-e, mit írtak róla.
- Persze, hogy foglalkoztatott. (…) Ott dolgozol fél éve 23 évesen, és te vagy a hatodik legismertebb vagy legnépszerűbb televíziós személyiség az országban, ezt nem könnyű feldolgozni. Azt hiszed, hogy könnyű, de nem könnyű. Érzékenyebbé válsz, figyelsz, igyekszel, meghallod, és persze, hogy emlékszem rá, mikor rosszat írtak, és persze, hogy írtak rosszat.
A televíziózás után kormányszóvivői munkát vállalt, de a jelenleg trénerként és tanácsadóként dolgozó szakember ilyen pozícióra ma már nem mondana igent.
- Nyilván ennek sok oka van, vagy lehet, legfőképpen, hogy nem ambicionálnám. De abban is biztos vagyok, hogy annak ellenére, hogy nem csináltam rosszul, most biztos sokkal jobban tudnám csinálni. Van, akinek így dobja az élet. Én 29 évesen, mikor elkezdtem azt csinálni, tényleg nem voltam arra érett, ebben száz százalékig biztos vagyok. Utána ebből az ember tanul. Ma már ilyen értelemben a helyemen vagyok.
Cover-fotó: RTL
A magyar műsorvezető elszerette kollégája párját: össze is verekedtek miatta
Teszteld kvízünkben, mennyire ismered az elfeledett magyar sztárpárokat.
Elolvasom