Barta Sylvi ezért tűnt el hirtelen a képernyőről - A tragédiájáról mesélt

Barta Sylvi elárulta, miért fordított hátat a tévézésnek több mint tíz évvel ezelőtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Barta Sylviát a kilencvenes évek második felében zárta szívébe az egész ország, miután ő lett a TV2 első női időjárás-jelentője. A 46 éves műsorvezetőt immáron több mint tíz éve nem láthattuk a képernyőn, hirtelen visszavonulásának okát pedig a FEM3 csatornán futó Élet-Forma című műsorban árulta el Sarka Katának.

- Ennek az volt az oka, hogy megismerkedtem a férjemmel, a boldog szerelem után házasságot kötöttünk, és aztán jöttek volna a gyerekek, de sajnos az első próbálkozásunk kudarcba fulladt. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy kisbabánk lehessen, de az élet ezt mégis keresztülhúzta - kezdte vallomását.

- Úgy éreztem, hogy ez egy intő jel arra, hogy ha valamit akarok csinálni, akkor azt még jobban csináljam, de nemcsak fizikai síkon, hanem lelkileg még jobban ráhangolódva. Ekkor búcsúztam el a tévétől - mondta Barta Sylvia, aki azóta, hogy hirtelen hátat fordított a tévének, két lánynak adott életet: Zsófia 2004-ben, Dorka pedig 2007-ben jött a világra.

Fotó: FEM3 Café

Emlékszel Barta Sylvire? A TV2 első időjósa 15 év alatt ennyit változott

Barta Sylvia két gyermek édesanyja lett, de betegsége miatt pályát is változtatott. Képeken hazánk kedvenc időjósai régen és most.

Emlékszel Barta Sylvire? A TV2 első időjósa 15 év alatt ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük