"Labilis idegzetű, túlérzékeny" Geszti Péter csalódott az X-Faktor favoritjában

Barna Gergő többször is elsírta magát a színpadon, mégis továbbjutott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hétvégén mindenki megjegyezte Barna Gergő nevét, aki néhány héttel ezelőtt, a válogatók során Gary Jules érzelmes, Mad World című slágerének előadásával pillanatok alatt megbabonázta a nézőket.

A 18 éves srác értelemszerűen tovább is jutott az X-Faktor táborába, ahol viszont fergeteges debütálását követően a mentorok legnagyobb csalódására mélyrepülésbe kezdett.

Peregtek a könnyek

Szombaton két  versenyzőtársával a U2 együttes One című dalának Mary J. Blige-féle feldolgozását énekelte el, a fiatal tehetség pedig elég komolyat rontott a produkciója alatt, de az igazán drámai pillanat csak ezután következett.

Gergő ugyanis szabályosan összeomlott a produkcióját követően, kezébe temette az arcát, hullottak a könnyei, és habár Geszti Péter elmondása szerint Gergő teljesen elfogyott ebben a dalban, őt is továbbengedték.

- Egyáltalán nem terveztem, hogy én majd ott elsírom magam, csak a stresszt nem bírtam, ami ott belül majd' szétfeszített. Egy darabig még magamban tudtam tartani, de a végén kitört belőlem - mondta Gergő az After X című műsorban.

Megerősödött lelkileg

A barti gimnazista srác vasárnapi fellépése előtt elmondta, hogy a színpadra lépés előtt elfogta egy kisebb rosszullét, és végül azért adta fel a produkciót, mert hamis hangon kezdett, és félt, hogy elviszi a csapatot.

- Most az a legfontosabb, hogy lelkileg meg kell erősödnöm - mondta Gergő az After X stúdiójában, amit kétségkívül sikerült is teljesítenie, másodjára ugyanis meggyőzte a zsűrit, hogy helye van a legjobb 24 között.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A mentorok véleménye alaposan megoszlott előadásáról, Geszti Péter például azt mondta róla, hogy labilis idegzetű és felettébb érzékeny, ám végül úgy döntöttek, hogy bizalmat szavaznak neki, Barna Gergő pedig örömében ezúttal a színfalak mögött fakadt sírva.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük