A Barátok közt sztárja titokban elvált: új párját már el is jegyezte
Csórics Balázs volt a Barátok közt szépfiúja, a való életben már elvált, új párját most jegyezte el.

Csórics Balázs nevét akkor ismerte meg a közönség, amikor a Barátok köztben eljátszotta Rudi szerepét. Azóta már más sorozatban is láthatták a nézők, például az Apatigrisben vagy a Gólkirályságban, a S.E.R.E.G. sztárjaként pedig egy teljesen más oldalát mutathatta meg. A való életben is zajlanak az események a színész életében.
Csórics Balázs elvált, majd eljegyezte új párját
A Barátok közt egykori sztárja első feleségének kezét még 2018-ban kérte meg, majd 2022-ben oltár elé is vezette Kerek Adriennt. Minderről a közösségi oldalán számolt be korábban – szúrta ki az nlc.hu –, ám most egy teljesen friss hírrel érkezett Instagram-oldalára.
Ide kattintva tudod megnézni a lánykérés fotóit.
„IGEN-t mondott” – írta legújabb bejegyzéséhez Csórics Balázs, melyhez természetesen gyönyörű képeket is feltöltött.
Az első fotón szerelmesen bújnak egymáshoz kedvesével, a második képen pedig a gyűrűt is megmutatták. A festői háttér még inkább egyedivé és csodássá teszi a pillanatot és a fotókat is, az eljegyzésre ugyanis Dobogókőn került sor.
A mostani lánykérés azonban arra enged következtetni, hogy a színész első feleségétől elvált, méghozzá a legnagyobb csendben, titokban.
Az eljegyzési fotók alá természetesen rengeteg gratuláció érkezett, és persze számtalan szív emojit is kaptak a hozzászólások között.
Ő Szandi lányának vőlegénye: a piszkosul jóképű Ricardo csillogó gyűrűvel jegyezte el Blankát
A jóképű fiatalember és Blanka közös fotón mutatták meg a csodás gyűrűt.
ElolvasomCover-fotó: RTL