Balogh Levente lánya levágatta hátközépig érő haját: Szimi teljesen más ezzel a frizurával
Balogh Levente lányát hosszú hajjal ismerte meg az ország. Az új képein már rövid frizurával látható.

Balogh Levente középső lányát nem csupán a Cápák között befektetője által ismeri az ország, Szimi azontúl, hogy az Ázsia Expressz harmadik évadában szerepelt, nagyon népszerű az Instagramon.
42,2 ezer fős követőtábora végigkövetheti az életét, a munkáin és divatfotóin kívül olyan posztokat is közzétesz, amelyekkel az önelfogadásra buzdít.
Balogh Levente lánya rövid hajjal
A legutóbbi videója is erről szólt, ám mi valami mást is kiszúrtunk rajta, sokkal rövidebb a haja, mint volt.
A nyáron még hátközépig érő haja volt, ezt most áll alá érő frizurára vágatta le. Teljesen más ezzel a hajjal, szerintünk nagyon jól áll neki.
Másoknak a hajával kapcsolatban még az is feltűnt, mennyire szépen bedúsult, bár ő még nem válaszolt a kérdésre, szerintünk a fazon is hozzájárul a dús hatáshoz.
Egyébként nem véletlen, hogy szívügye az önismeret és az önelfogadás. Korábban elárulta, anorexiában szenvedett, azért választotta a pszichológiát, mint hivatást, hogy segítsen azoknak, akik hozzá hasonló problémákkal küzdenek. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.
Balogh Levente gyönyörű lányát fel se ismerni, annyira vékony: Szimi így néz ki a régi fotóin
Balogh Levente lánya az Instagramon árulta el, hogy 2013-ban evészavarral küzdött. Részben ez terelte a pszichológia irányába.
ElolvasomCover-kép: RTL/Cápák között

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció