A 2004-es Megasztár szívtiprója volt: így fest ma a 42 éves Bálint Ádám
Az énekes-színész a Megasztár után boldog férj és három gyermek apukája lett.
Bálint Ádám a Megasztár második évadában tűnt fel, és egészen a hetedik helyen végzett. A tehetségkutató egykori szívtiprója ma már elismert színész, emellett boldog férj és családapa.
Bálint Ádám 2024-ben
Bálint Ádám már akkor is színészi karrierre vágyott, amikor jelentkezett a Megasztárba. Álmait sikerült is elérnie, 2005 óta játszik az Operettszínházban, ahonnan most friss videóval jelentkezett be a színház Instagram-oldalán.
A rövid videóból látható, hogy bár húsz év alatt természetesen sokat változott a színész, azért mosolya még mindig a régi. Rövid szakállat visel, és még mindig nagyon jóképű.
Nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is megtalálta számítását. Feleségével, Melindával 2009-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, azóta pedig három gyermekük született. A legnagyobb közülük Izabella, aki 2014-ben látta meg a napvilágot, őt követték az ikrek, Benjamin és Johanna, akik 2017-ben születtek.
Varga Feri és Balássy Betty 3 gyermekükkel: Róza lányuk már tinédzser
Varga Feri és Balássy Betty gyerekei nagyok már. Róza tizenkettő, Dani tíz-, Miksa ötéves.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Megasztár
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció