Váratlan bejelentés! A TV2 sztárja második gyermekét várja

Második babájával várandós a Megasztárból megismert Balássy Betty.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Balássy Betty és Varga Ferenc kétéves kislányukkal, Rozival érkeztek az RTL Klub 8:08 - Minden Reggel című műsorába, ám kiderült, már nem hárman vannak.

Hamarosan ugyanis újabb taggal bővül a megasztáros családja, hiszen az énekesnő kisbabát vár.

Második gyereküket várják

A Megasztár vokalistájaként híressé vált énekesnő már a második hónap végén tart, és mint fogalmazott, ez nem a legjobb időszak számára. Kislányával is megszenvedte a terhességet, akkor öt és fél hónapig voltak rosszullétei.

Rozi júliusban lesz kétéves, és a pár örül, hogy a kistestvér is éppen akkor érkezik, amikor szerették volna.

Bár sokat járnak fellépni, mégsem aggódnak, mert könnyen meg tudják oldani a gyermekfelügyeletet. Együtt laknak ugyanis a nagyszülőkkel, így nem kell mindenhova magukkal vinni a kislányukat.

Ő is feleségével hízik

Varga Feri elmondta, a kánikulát nehezebben viseli, mint felesége állapotosságát, pedig a hormonok miatt ilyenkor szerinte nehezebben elviselhetőek, hisztisebbek a nők.

Először mutatta meg babapocakját! A magyar tévés már az 5. hónapban van

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szimpátiahízás alól ő sem kivétel, de mint mondta, mindez csak a nők kívánóssága miatt van. Ugyanis mire a férj elkészíti az állapotos felesége által megkívánt ételt, a nők már rendszerint nem azt kívánják, a férfiaknak pedig nincs szívük kidobni az ételt, hát megeszik. De ahogy az énekes mondta, 43 évesen már megengedheti magának, hogy ingadozzon a súlya.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Balássy Betti első terhességét is végigdolgozta, még az utolsó héten is volt fellépése, és most is ez a terve. De mivel január végére várják a babát, valószínűleg most többet tud majd pihenni, hiszen télen ritkulnak a felkérések is.

Fotó: Facebook

Ezt is szeretjük