Bakács Tibor a 2003-as Megasztár zsűritagja volt: 62 évesen, ősz hajjal alig ismertük fel

Bakács Tibor is szerepelt a Partizán című műsor Megasztár-emlékadásában. A megszokottól teljesen más külsővel nosztalgiázott a tehetségkutatóról.

bakács-tibor-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

"Soma, előadóművész, jazzénekes, Pierrot, zeneszerző és a műsor zenei producere, Pély Barna, a United frontembere, Presser Gábor, az LGT tagja és Bakács Tibor Settenkedő, kritikus” - így köszöntötte Till Attila és Görög Zita a Megasztár zsűrijét a tehetségkutató indulásakor.

Az eredeti felállás összesen két évadon át maradt meg. 2005-ben, a harmadik szezonban történt az első váltás: Pierro helyére Novák Péter került, a negyedik évadtól pedig teljesen más művészek vették át az ítészek szerepét.

Bakács Tibor ősz hajjal

Bakács Tibor a produkció első három évadában szerepelt, amelynek köszönhetően egy ország ismerte meg. Az utóbbi években tudatosan kerüli a rivaldafényt, csak nagyon ritkán áll a kamerák elé. A Partizán című YouTube-műsor felkérésére azonban igent mondott. A 62 éves filmkritikus ősz hajjal nosztalgiázott a Megasztár sikeréről.

bakács-tibor-1
Fotó: YouTube/Partizán

- Szerencsés időben, szerencsés helyen voltunk. Amikor elindult a Megasztár, a tehetségek hihetetlen hulláma ömlött ránk. Ráadásul megtörtént a tévés szocializáció. Fontosak voltak a Megasztár adásai, mert összehozták az embereket, a Ki mit tud? is ilyen volt - emlékezett vissza.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azt mondta, örül, hogy az első három szezonban szerepelhetett, mert úgy érzi, azok az adások értéket képviseltek. Szerinte a negyedik évadtól romlott a színvonal. 

bakács tibor 2
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A filmkritikus és műsorvezető karrierje 2011-ben tört derékba, amikor bolti lopáson kapták. Ezt követően minden állását elveszítette. 2020 szeptemberében Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában azt mesélte, takarítóként dolgozik. Az év karácsonyán ugyancsak Kadarkainak mondta el, hogy menesztették abból az állásából. Azóta már talált munkát, egy hangstúdióban dolgozik.

- Gyerekeknek rögzítünk színházi előadásokat, én pedig mindent csinálok. Ha kell, vágok, ha kell, kellékes vagyok, és díszleteket pakolok, de volt, hogy leállítottam az előadást, ha valami nem tetszett. Elvégre kritikus vagyok, de hallgatnak is rám - árulta el a Blikknek 2021 márciusában.

A Megasztár zsűrije akkor és most

Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy a Megasztár zsűrije, akkor és most fotókon Pierrot, Soma, Bakács Tibor vagy Novák Péter.

Pierrot a 2003-as Megasztár zsűritagja volt: 52 éves korára ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezt is szeretjük