Fotók a múltból! Baby Gabi, ahogy még sohasem láthattad

A gyerekkori fotók tanúsága szerint Baby Gabi már kislányként is ellenállhatatlanul aranyos volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szklenár Gabi már nem éppen kislány, mégis egy egész ország ismeri őt úgy, mint Baby Gabi.

Az énekesnő azonban hiába küzd ellene, a Baby Sisters zenekarban eltöltött éveknek köszönhetően ugyanis mostanra rajta ragadt a kislányos név.

Vékonyka kislányból kerekded nő lett

Gabi saját elmondása szerint kislánykorában még nem küzdött súlyproblémákkal, sőt, olyannyira csenevész volt, hogy nem engedték hatévesen iskolába, ezért aztán kétszer kellett járnia a nagycsoportot.

A népszerű énekesnő huszonévesen kezdett hízni, elsőként egy szerelmi bánatnak köszönhetően, de később is gyakran az evésbe menekült, amikor lelki gondjai támadtak. Gabi ezek után sokakat meglepett, amikor néhány évvel ezelőtt úgy döntött, zsírleszívás segítségével szabadul meg a fölösleges kilóktól.

Nem bánta meg, mert azóta jobban érzi magát a bőrében, mint valaha, a műtét pedig, habár nem vetett véget a súlyproblémáknak, de legalább megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy Gabi elinduljon a fogyás útján. Ma már sokkal egészségesebben étkezik, mint évekkel ezelőtt, és arra is ügyel, hogy legalább heti két alkalommal időt szakítson a testmozgásra.

Új területeken próbálkozik

Előfordul, hogy nehéz összeegyeztetni a sportot és az egyéb kötelezettségeket, éppen ezért egy ideje Gabinak is muszáj néha kihagynia a testedzést, mert annyira kevés az ideje. Ezen persze nincs is nagyon mit csodálkozni, hiszen neki már nem elég a nap 24 órája arra, hogy énekesnőként és üzletasszonyként is megállja a helyét.

A legszebb magyar színésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Baby Gabi 2010 nyarán vágott neki egy teljesen új vállalkozásnak: egy biofodrászszalont nyitott, ez pedig még több időt és figyelmet követel egy olyan sztártól, akiről közismert, hogy alig hajlandó észrevenni, ha esetleg túlhajszolja magát, vagy túl sokat vállal.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

- Az edzés hiánya nem zavar annyira, mint régen, de tisztában vagyok vele, hogy oda kell figyelnem az alakomra, mert hamar felkúsznak a pluszkilók. Ha elhanyagolom a mozgást, és össze-vissza eszem, azt később nagyon megbánom - mesélte az énekesnő a Tabu TV-nek.

Fotók: csutkamano.hu

Ezt is szeretjük