A műsorvezetőt kitették az RTL műsorából: túl sokat hazudott összevissza
Vályi István összezavarta a játékostársait Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban, így a tizedik adásban őt szavazták ki.
Aki egyszer már látta és hallotta Vályi Istvánt egy autós műsorban, az nem felejti el: a műsorvezetőt palóc nyelvjárása és szabadszájúsága emlékezetessé teszi. Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban a legelső résztől hangadó volt, de a nyomozási technikája nem nyerte el minden játékos tetszését, tíz nap után kitették a kastélyból.
Vályi István kiesett Az Árulókból
Az Árulók a tizedik adás reggelére Kozma Dominikot „gyilkolták meg”. Vályi István arról próbálta játékostársait meggyőzni, hogy az előző este általa is kiszavazott Hermányi Mariann a szövetségese volt, és szerinte Hevér Gábor és Bíró Bea az Árulók. Url Iza félig hitt neki, ő már a kezdetek óta gyanúsnak tartja a színészt, Hadas Kriszta viszont közölte, nem bízik a vehemens Vályiban, aki szerinte gyanús azzal, hogy összevissza kamuzik és hazudik másoknak – saját bevallása alapján azért, hogy megfigyelhesse a versenyzők reakcióit és megtalálja a gyilkosokat.
A kastélyban uralkodó feszültséget a műsorvezető, Árpa Attila egy rendhagyó borkóstolóval tetézte: annak győztese eldönthette, este konklávét tarthatnak az Árulók, vagy Kerekasztal Szertartáson vegyen részt mindenki. A nyertes Muri Enikő lett, aki az utóbbit választotta, ahol végül Vályi Pistát száműzték.
- Nagyon sokáig húztam, nem gondoltam volna, hogy eddig eljutok ebben a játékban. Legalább annyi hálával tartozik majd az a kettő, itt maradt Ártatlan Mariann-nak, mint nekem. Leplezzétek le az Árulókat, Ártatlan voltam – búcsúzott Vályi Pista az igazság körében.
A vallomás összezavarta Hadas Krisztát, aki közölte a kulisszák mögött, hogy senkiben nem bízik, már csak magáról tudja, hogy igazat beszél, azt érzi, itt mindenki más kamuzik.
Ő Hadas Kriszta gyönyörű lánya: Sára egy ismert színészhez ment feleségül
Hadas Kriszta két gyermek büszke édesanyja, lánya, Sára már férjes asszony, három évvel ezelőtt pedig kislánya is megszületett.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Katona László
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!