Először nyert Gyilkos Az Árulókban: az utolsó pillanatig rezgett a léc
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évada döntőjében két Áruló és egy Ártatlan állt egymás mellett.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évadában Feri, Gáspár, Timi és Zsuzsi jutott be a döntőbe, a első civil évadban ők játszottak utolsókként újabb milliókért, majd egy izgalmas utolsó Kerekasztal-szavazás és egy annál is izgalmasabb Tűz Ceremóniája után Róka Gáspár Árulóként, egyedül nyerte meg a játékot. A 34 éves matematikus, üzleti elemző 13 millió 150 ezer forinttal lett gazdagabb.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évad győztese
A Kerekasztal-szavazáson Timi és Feri Zsuzsira szavazott, míg Zsuzsi és Gáspár Ferire, így döntetlen alakult ki, Timinek és Gáspárnak ismét szavaznia kellett. A két Áruló újfent különböző nevet írt a táblájára, Timi Zsuzsit, Gáspár pedig Ferit. Ezek után a műsorvezető, Árpa Attila új szabályt léptetett életbe: annak kellett távoznia, akinek a nevét ebben az évadban játékostársai többször írták fel a táblájukra. Ezek alapján Feri búcsúzott, aki már nem állhatott az Igazság Körébe, nem árulhatta el, Áruló volt-e vagy Ártatlan.
Timi, Zsuzsi és Gáspár a Tűz Ceremóniáján eldönthette, újra szavazni akarnak-e, és mivel mindhármuknál piros füst szállt fel, ez igent jelentett. Timi Gáspár nevét írta fel, Zsuzsi és Gáspár pedig Timit. Utóbbinak távozása előtt számot kellett adnia arról, Áruló volt-e vagy Ártatlan. Miután kimondta, hogy Áruló volt, Zsuzsi biztos volt abban, hogy Gáspárral együtt megnyerte a játékot.
A személyi testőrként dolgozó nő bemutatkozása következett, ami után jött a fekete leves. Róka Gáspár közölte, hogy Ártatlan volt az első napon, aztán Árulóként játszotta végig a műsort.
A nézők szinte egy emberként örültek Gáspár győzelmének, Nóra, Réka és Timi, akit Árpa Attila jelölt ki Árulóként, csak azért hívták be negyedik Árulóként Gáspárt, hogy a játék egy pontján bedobhassák a nevét az Ártatlanoknak és feláldozzák.
„Gáspár abszolút megérdemelte!”
„Gratulálok! Nagyon jól játszott! Okos volt Gáspár is és Timi is, de Gáspár jobban megérdemelte és a szerencse is mellészegődött az utolsó kerekasztal-beszélgetésnél. Tényleg nem lehetett tudni biztosan, hogy Timi tényleg nem árulta-e volna el Gáspárt a legvégén. Ez a széria sokkal jobb volt, mint az előzőek.”
„Feláldozhatónak indult, majd vitt mindent, mint a piros ász!”
„Gratulálok! Le a kalappal....a közepe felé még az volt a tippem áldozat leszel...beáldoznak a társak....De bőven meg voltak keverve a lapok!”
„Szerencséje lett azzal, hogy Timi és Réka nem fért a bőrébe és bomlasztani kezdtek. Nekem Viktor a favorit, ő egyedül adott elő igazi nyomozásra való jeleket, csak sajnos nem figyelt rá senki! De attól Gratulálok neki, így végül is Ő lett a gyilkosok közül a megérdemelt győztes, hiszen érezte az elejétől, hogy nem bízhat a lányokban! Ami mennyire igaz volt!”
A hozzászólók többen írták, hogy Gáspár azért is tudott nyerni, mert az Ártatlanok nem jól nyomoztak, lövésük sem volt, kik a Gyilkosok.
„Legközelebb jó lenne ésszel játszó játékost is hagyni az ártatlanok közt ... Nagyon egyoldalú volt végig a játék. Semmi izgalom nem volt. Annyi, hogy a végén egymásnak ugrottak az árulók, mert nem bízott senki senkiben, így lettek kiszavazva...”
„A vége fele már neked szurkoltam! Zsuzsit sajnáltam, de vakon volt végig. Timi megérdemelte, mert nem osztozott volna veled... mindent magának akart. Te meg tudtad, hogy ilyen lesz, hisz lent, amikor hárman voltatok, kijelentette (ez lett a veszte főleg).”
Íme Hevér Gábor jóval fiatalabb felesége: a gyönyörű Miriamért 23 éve bolondul
A színész 23 éve él boldog párkapcsolatban Miriammal, akivel két lányuk született.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!