Torokszorító vallomás: ez a tragédia roppantotta össze Antal Imrét
Antal Imre legjobb barátja, Jenei József mesélt a nagy nevettetőről.
Antal Imre már lassan tíz éve nincs közöttünk, de hazánk legendás műsorvezetőjének és mindenki által szeretett nevettetőjének a népszerűsége a mai napig töretlen: kabaréit, filmjeit és sorozatait továbbra is rengetegen nézik. A 2008-ban elhunyt zongorista és televíziós személyiség élete tele volt tragédiákkal, amelyekről legjobb barátja, Jenei József beszélt az RTL Klubon futó Story Extra című műsorban.
- Vele a baj mentálisan is akkor kezdődött el, amikor az ujja lebénult, és abba kellett hagynia a zongorázást. Depressziós lett, amire hajlamos volt. Aztán jöttek a tragédiák az életében: először meghalt az édesapja, aztán az anyukája, majd a szeretett nagynénje, ezek után kezdett el kicsúszni a talaj a lába alól. Aztán jött egy másik nagy csapás: elküldték nyugdíjba úgy, hogy nem is tudott róla. Nagy törés volt ez megint nála - idézte fel emlékeit Jenei József, aki élete utolsó éveiben szentendrei házába fogadta a mások által kihasznált humoristát.
Fotó: Fortepan
Antal Imre így bohóckodott örökzöld kabaréjában - Fotók és videók
Három klasszikus kabaré, amit lehetetlen nevetés nélkül végignézni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció