Ő az idei Anna-bál szépe: a budapesti, 19 éves Dévényi Alíz lett az első helyezett
Idén is megválasztották az Anna-bál szépét.

198. alkalommal rendezték meg szombaton az Anna-bált Balatonfüreden, amelynek idén is az Anna Grand Hotel parkja adott otthont.
Az éjjel megválasztották a bál legszebbjét is.
Ő lett az idei Anna-bál szépe
2023-ban a 19 éves Dévényi Alízt választották a legszebbnek. A fiatal lány Budapesten lakik, most végzett a középiskolai tanulmányaival, az az álma, hogy fotózással foglalkozhasson.

Nem sejtette, hogy őt választják a leggyönyörűbbnek.
- Arra sem számítottam, hogy beválasztanak a legszebb tizenöt lány közé, nem azzal a szándékkal érkeztem a bálra, hogy megméressem magam. Szeretem ezt a miliőt, jól éreztem magam a bálon. A családommal jöttem, biztos nagyon boldogok, ahogy én is - olvashatóak gondolatai az Anna-bál honlapján.

Az első udvarhölgy a 18 éves, balatonfüredi Szilassy Laura, a második udvarhölgy pedig a 17 éves, békéscsabai Csenke Anna lett. Laura Budapesten végzi középiskolai tanulmányait, emellett versenytáncol, Anna Londonban jár gimnáziumba, az a terve, hogy egy napon orvos legyen belőle, versenyszerűen teniszezik is.

A bál szépe az aranyalma mellett egy modernizált Viktória-mintás herendi vázát, udvarhölgyei Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba.
A Kiss Ernő-díjat, a huszárkapitányt ábrázoló szobrot, idén Lengyel Ernő vállalkozó kapta, aki közel húsz éven át volt a báloknak helyet adó Anna Grand Hotel tulajdonosa. Az elismerést minden évben olyan személy kapja, aki munkájával, hivatásával gazdagította Balatonfüred kulturális és szellemi életét.
Cover- és ajánlók: MTI/Katona Tibor