10 éven át milliók nézték a tévében! A magyar sztár most alkalmi munkákból tengődik
Az Irigy Hónaljmirigy egykori tagja nehéz körülmények között él.
Ambrus Zoltánt tíz éven át milliók nézték az Irigy Hónaljmirigy Show-ban, amelynek első epizódját 2000 szilveszterén adta le a TV2. Maga a zenekar 1990-ben, egy mátyásföldi szilveszteri bulin alakult meg, tagjai ekkor Molnár Imre, Kabai László, Sipos Péter, Ambrus Zoltán, továbbá Katona Katec Gábor és Várszegi Attila voltak.
Ambrus Zoltán 2005-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, a jeges úton megcsúszott az autója, átsodródott a szemközti sávba, ahol nekimentek, ő pedig az árokban kötött ki. Sérült a beszéd- és a mozgásközpontja is, így mindent újra kellett tanulnia.
2010-ben, az Irigy Hónaljmirigy 20 éves jubileumi koncertjén még fellépett, majd 2011 elején bejelentette, hogy egy évre visszavonul, mert szeretne nagyobb figyelmet fordítani az egészségére. A mirigyesek közé végül a következő években sem tért vissza.
2011 májusában a feleségétől is elvált, 17 év házasság után közösen döntöttek úgy, hogy nem folytatják tovább együtt, mert két évvel korábban kihűltek az érzelmeik, és próbálkozásaik ellenére a kapcsolatukat nem tudták megmenteni.
Az 50 éves Ambrus Zoltán ma már egyáltalán nem úgy él, mint egy ünnepelt sztár, alkalmi munkákból tengődik, árulta el a Blikknek.
- Van, hogy pultozom az egyik barátomnál, és a keze alá dolgozom, de a múlt héten például a Balatonnál festettem, burkoltam. Mindenfélét elvállalok, ha hívnak. Ebből van a bevételem, illetve kedden és szerdán bankot nyitok pajszerrel - nyilatkozta.
A zenész azt is elárulta a lapnak, hogy két gyermek édesapjaként újabb csemetéket nem tervez, de annak örülne, ha újra társra lelne.
"Engem a feleségem tart el!" A magyar énekes havi 60 ezerből él
Képeken azok a hazai sztárok, akiknek megalázóan csekély a nyugdíja. Nézd meg őket!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció