Ábrahám Edit felnőtt fia jóképű, mint egy világsztár: az énekes Pétert innen ismerheted
Ábrahám Edit és sármos fia, Péter között nagyon szoros a kapcsolat, többek között erről is meséltek.

Ábrahám Edit és fia, ifjabb Andorai Péter között nagyon szoros a kapcsolat. A színésznő nem véletlenül büszke 42 éves fiára, hiszen nemcsak olyan jóképű, mint egy világsztár, hanem magánéletében és karrierjében is megállja a helyét.
Ábrahám Edit és fia, Péter
- Nagyon büszke vagyok Petire, nagyon sokoldalú, több lábon áll. Elvégezte az ELTE bölcsészkart, ezután zenekart alapított, könyvet fordít, magyar szinkront ír, két gyermekes családapa. Annyi minden van az életében, amit ő teljes gőzzel csinál – mondta Ábrahám Edit fiáról.

Ifjabb Andorai Péter A Peter Andorai & The Graceband nevű együttes frontembereként lehet ismerős a közönségnek, de emellett már színészként is kipróbálta magát: Mészáros Márta Aurora Borelis - Északi fény című filmjében tűnt fel, és szerepelt a Chili vagy Mango című vígjátéksorozatban is. Ezeken kívül korábban egy Molnár Ferenc színházi darabban is játszott.
Édesanyjával nagyon harmonikus a kapcsolata és a színésznő boldog nagymamaként mindig szívesen vigyáz unokáira is. Ábrahám Edit kirobbanó formában van, 60 fölött sem hagyta el magát, melyre fia rendkívül büszke.

- Remekül néz ki, nagyon aktív, mindig számíthatunk rá. Két kislányom van, a másfél éves Lili és most hatéves Léna. Anya nagyon jó nagymama. Elég sok elfoglaltságunk van, ilyenkor nagyon jól jön egy nagyi, aki "befogható", és tud jönni egyik vagy másik gyerekre csak egy kicsit felügyelni, és akkor mi is tudunk haladni a hétköznapi dolgainkkal – mesélte Péter édesanyjáról.
Ábrahám Edit korábban fürdőruhában is megmutatta, milyen jól néz ki. Most azt is elárulta, egy újfajta kúrának köszönheti, hogy ilyen energikus, és ennyire jól érzi magát a saját bőrében.
- Szerencsére nemrég Nádas Gyuri segítségével rátaláltam egy testsúlycsökkentő mátrixra, amivel éhezés nélkül leadtam 2 ruhaméretet. (…) Felszabadítottam a szervezetemet a mérgektől és zsíroktól, nem koplaltam, a kúra mellett szerencsére erre nem is volt szükség. Mostanra nem okoz gondot, hogy fussak az unokák után – részletezte a színésznő.
Csisztu Zsuzsa nagyobbik fia szívtipró volt a vörös szőnyegen: a 17 éves Krisztián túlnőtte az édesapját
Csisztu Zsuzsa jóképű férjével és szívtipró nagyfiával gálázott az Operaházban.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- sztár
- keleti andrea