Ábel Anita új fejezetet nyitott az életében! Felfedte soha nem hallott titkait

Ábel Anita azt ígéri, eddig soha nem hallott titkokat mesél el magáról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy ő maga mondja, egy korszak lezárásához és egy új fejezet kezdetéhez érkezett Ábel Anita, aki tegnap este mutatkozott be önálló estjével a Budapest Jazz Clubban.

Nemes Zoltán zenei vezetővel
Júlia akartam lenni…

A Júlia akartam lenni… című zenés produkcióban helyet kaptak kedvenc megzenésített versei, illetve olyan örökzöld magyar slágerek is, melyek közel állnak a szívéhez.

Mágenheim Júlia

Ábel Anita háromévesen kezdte pályáját, már kisgyerekként számos nagysikerű közönségfilmben játszott, és olyan kollégákkal dolgozhatott együtt, mint például Páger Antal, Bujtor István, Csákányi László.

Egy ország rajongott érte, amikor a Szomszédok című teleregényben Mágenheim Julcsit alakította - mind a mai napig gyakran azonosítják ezzel a karakterrel. A zenés est címe egyben utalás is erre az időszakra.

Annak idején a sorozatban játszott szerepe szerint egy hivatalos telefont kellett intéznie, és úgy gondolta, furcsa lenne Julcsiként bemutatkoznia, ezért - a forgatókönyvet átírva - mint Mágenheim Júlia köszönt a kagylóba. A felvétel azonnal leállt.

- A Julcsi egy hivatalosan anyakönyvezett név, nem csak a Júlia becézése. Te Julcsi vagy, nem Júlia, közölte a rendező, Horváth Ádám. Itt sosem leszel Júlia, hangzott az instrukció, amit egy életre megjegyeztem - mesélte a 38 éves színésznő.

Gyermekkori álma

- A Szomszédok valóban fontos része volt az életemnek, de azóta nagyon sok minden történt a szakmai és a magánéletemben egyaránt. A Heti Hetes mellett színházban játszom és szinkronizálok, most pedig gyerekkori álmomat valósítom meg - árulta el.

Felettük is eljárt az idő! A Szomszédok színésznői egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom
A produkció egyfajta átmenet az önálló est és a koncert között. Alapvetően a kedvenc magyar dalait gondolták újra. Így kapott új hangszerelést például a Fiú a házból, a Szomorú vasárnap, a Boldogság, gyere haza, valamint személyes kedvence, Zoltán Erika slágere, a Túl szexi lány, ami egy swinges alapot kapott.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Természetesen nem is én lennék, ha a dalok között nem szólalnék meg - személyes történeteimet mesélem el, gyerekkoromtól napjainkig, de csak egy-egy kedves, gyors sztori erejéig. A dallista valóban gyorsan összeállt, de a címen sokat agyaltunk. A Júlia akartam lenni… címet végül két személyes emlék hívta életre. Az egyik természetesen az, hogy mint minden színésznőnek készülő kislány, én is Júliát akartam játszani. A szerepálmom mára változott,  már inkább a dada szerepre vágyom - mesélte.

Fotó: Bali Sándor

Ezt is szeretjük