Nem indulhat az egyik eurovíziós jelölt - A magyar zenekart le kellett cserélni

Le kellett cserélni A Dal 2017 egyik indulóját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Január 14-én este indul a Duna TV-n az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válógatóműsora, A Dal 2017, amelynek decemberben közzétett mezőnye máris változott: az egyik indulót a napokban le kellet cserélni - adta hírül ma a műsor hivatalos oldala

Chase a Dust In The Wind című dalával indul A Dal 2017-ben

A Jetlag helyett Chase kerül be a dalválasztó show 30 indulója közé. A váltás oka a közlemény szerint, hogy a Jetlag nem tudja vállalni a műsorral járó szigorú időbeli és megjelenési kötelezettségeit. A produkcióval többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült megoldást találni az együttműködésre, így a Jetlag nem léphet színpadra A Dal 2017-ben. A döntés alapján a szakmai zsűri listáján következő előadó, Chase kap lehetőséget a Dust in the Wind című dalával.

A Jetlagnek más jellegű problémái is adódtak, december közepén a nyugat.hu azt írta, a nemrég alakult formáció a külföldi Chat Faker Flume-mal közös dalát nyúlta le, azzal jutott be A Dal 2017-be.

Az oldal szerint a két dalnak nagyon hasonló a dallamvezetése.

A Dal 2017-es évada január 14-én indul három élő válogatóval, amit a két elődöntő követ, és a február 18-i döntőben derül ki, hogy melyik lesz Magyarország dala, amely hazánkat képviselheti a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 májusában.

A Dal 2017 30-as mezőnye:

AnnaElsa feat Kása Juli: Jártam (zene és szöveg: Garay Anna Elza)

Benji: Karcok (zene: Szepesi Zsolt, Le Quang Huy, Máté Gyárfás; szerző: Budai Gábor, Máté Gyárfás)

Calidora: Glory (zene: Oberritter Dóra, Szepesi Zsolt, szöveg: Oberritter Dóra, Baross Attila)

Chase: Dust in the Wind (zene: Johnny K. Palmer, Somogyvári Dániel, szöveg: Johnny K. Palmer, Henderson David)

Csondor Kata: Create (zene: Csondor Kata, Balogh Roland, szöveg: Mihola Péter)

Fedor KYRA : Got to be a day (zene: Fedor Kyra, Nemes Csaba, szöveg: Janky Balázs)

Henderson David: White Shadows (zene: Henderson David, Tóth Dávid, Ferencz Péter Peet, szöveg: Henderson David)

Peter Kovary & The Royal Rebels: It’s a riot (zene és szöveg: Kővári Péter Zsolt)

Kállay Saunders Band: 17 (zene: Kállay András, Szepesi Zsolt, Tóth Ádám, szöveg: Kállay András)

Kanizsa Gina: Fall like rain (zene: Várallyay Petra szöveg: Várallyay Petra, Várallyay Katus)

Leander Kills: Élet (zene és szöveg: Köteles Leander)

Mrs. Columbo: Frozen King (zene: Galambos Dorina, Somogyvári Dániel, Héjja Katalin, szöveg: Galambos Dorina)

Mujahid Zoltán: On my own (zene: Mujahid Zoltán, szöveg: Johnny K. Palmer)

Muri Enikő: Jericho (zene: Sebastian Arman, Joachim Persson)

Pál Benjámin: Father’s eyes (zene: Tóth G. Zoltán, szöveg: Halász Péter)

Pápai Joci: Be kell csuknod a szemed (zene: Pápai József, szöveg: Pápai József)

PEET PROJECT: Kill your monster (zene: Ferencz Péter, Magán Olivér, szöveg: Henderson Dávid)

Radics Gigi: See It Through (zene: Radics Georgina, Radics Tamás, szöveg: Riba Zoltán, Johnny K. Palmer)

Roma Soul: Nyitva a ház (zene: Farkas István, szöveg: Pajor Tamás)
Sapszon Orsolya: Hunyd le szemed (zene: Sapszon Bálint, szöveg: Csenki Dóra, Sapszon Orsi)

Singh Viki: Rain (zene: Harmath Szabolcs, szöveg: Iványi Angelika)

Soulwave: Kalandor (zene: Fodor Máté, Huszár Ádám, Góczán Gábor, Szabó Ferenc, szöveg: Fodor Máté)

Spoon21: Deák (zene és szöveg: Földesi Péter, Grósz Márton, Nagy Miklós Adrián, Teremy Kristóf)

Szabó Ádám: Together (zene: Somogyvári Dániel, Szabó Ádám, szöveg: Kozma Kata)

Szabyest: Szerelem kell (zene és szöveg: Szabó Szabolcs Achilles)

The Couple: Vége van (zene és szöveg: Berkó Gábor)

The Wings: Mint a hurrikán (zene és szöveg: Szobolits Balázs)

Tóth Andi: I’ve got a Fire (zene: Johnny K. Palmer, Somogyvári Dániel, szöveg: Johnny K. Palmer)

TOTOVA: Hosszú idők (zene: Tóth Gabriella TOTOVA, Molnár Tibor, Lotfi Begi, Nagy Dávid, szöveg: Molnár Tibor)

Zävodi + Berkes Olivér: #háttérzaj (zene: Závodi Marcel szöveg: Závodi Marcel, Závodi Gábor)

Ezt viselte Tatár Csilla A Dal döntőjében - A nézőknek megvolt róla a véleménye

Nézd meg képes összeállításunkban, Tatár Csilla milyen ruhákban állt A Dal 2016 színpadára!

Ezt viselte Tatár Csilla A Dal döntőjében! A nézőknek megvolt róla a véleménye

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük