
Hétévesen lett dollármilliomos: azóta is üzletembereknek tart előadást a lány
Sokan még felnőttként is csak álmodoznak egy saját vállalkozásról, de ezeknek a gyerekeknek már a kamaszkor előtt sikerült közelebb kerülni az álmaikhoz.


Egy jól menő vállalkozáshoz nemcsak pénz vagy támogatás, hanem egy fantasztikus ötlet is szükséges, ez azonban nem csak a felnőttek fejéből pattanhat ki: vannak gyerekek, akik kis birodalmat is építettek a zseniális gondolatuk köré.
A felelősség és a korai karrierépítés mellett azonban sokan nem tudtak szó nélkül elmenni: szerintük a gyerekeknek a játszótéren és az iskolapadban a helye, nem pedig a felnőttek üzleti világában, de szerencsére rájuk is rácáfoltak ezek a kis tehetségek.
Hétévesen indított milliódolláros vállalkozás
Alina Morse a legtöbb gyerekhez hasonlóan imádta a nyalókát és a különféle cukorkákat, azonban hamar rájött, hogy mennyire nem tesznek jót az egészségének és a fogainak ezek az édességek. Hétéves volt, amikor édesapja segítségével megalapították a Zollipops nevű márkát, ami azóta milliódolláros céggé nőtte ki magát.
A vállalat fő profilja a cukormentes nyalókák és édességek gyártása, főként xilittel és eritrittel dolgoznak, termékeiket pedig a vegánok és a diétázók is bátrán fogyaszthatják. Alina ma már 14 éves, de még mindig a cég feje, a sikernek köszönhetően pedig rengeteg üzleti konferenciára és előadásra hívják.
Van, aki már korán belekóstolt a divatiparba
A gazdasági érzék és a stílus azok közé a készségek közé tartoznak, amikhez nem a tankönyvek, inkább a veleszületett tehetség szükséges, pont úgy, ahogy Mo Bridges-nél. Az amerikai fiú kortársaival ellentétben nem azzal volt elfoglalva kilencévesen, hogy milyen videójátékkal játsszon, vagy hogy ő legyen a környék legjobb focistája: neki az volt a legnagyobb gondja, hogy az eseményekre nem talált olyan csokornyakkendőt, ami neki tetszene.
Nagymamája segített a varrásban, így hamarosan piacra dobta saját nyakkendő-kollekcióját, 2014-ben pedig már neves rendezvényeken vett részt, ahol mentort is talált magának Daymond John személyében, akivel tovább építgették a virágzó vállalkozást. A fiú most, 17 évesen már milliomosnak számít, de ennyivel nem éri be: tovább építi a cégét, és egyszer a világ legnevesebb divattervezői között szeretné látni a nevét.
Pszichés gondokon segít a tízéves lány
Nem könnyű a kamaszok lelkébe belelátni, hiszen a sok változás és a hormonok miatt teljesen új gondolatok is megfogalmazódhatnak bennük, amiket talán a felnőttek észre sem vesznek. Egy fiatal lány azonban pont ezekre a lelki feszültségekre tapintott rá, és a felismerésből hamar jól menő vállalkozás lett.
A Miss O and Friends weboldalt az akkor tízéves Juliette Brindak hozta létre azzal a céllal, hogy az önértékelési problémákkal küzdő tizenévesek közösségre találjanak, és egymást tudják erősíteni a nehéz időkben. Az ötlet által született weblap nem sokkal később a tinilányok tíz kedvenc internetes oldalává nőtte ki magát, és a Disney, valamint a YouTube is partneri szerződést kínált. A vállalkozás több mint 15 millió dollárt ér manapság.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
Ez csak pár példa volt azok közül a gyerekek közül, akik már egészen fiatalon belecsöppentek az üzleti életbe, a sort még számos példával lehetne folytatni, hiszen sokszor a gyermeki kreativitásból születnek az egyedi vagy éppen hiánypótló ötletek.
8 tízórai, ami nemcsak egészséges, de a gondolkodást is segíti: a legjobb iskolai elemózsiák
Az agy számára fontos tápanyagokat tartalmazzák.
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!