Ezt teszi a gyerek agyával, ha túl sok játéka van - Mennyi legyen elöl egyszerre?
A túl sok játék ellenkező pszichológiai hatást vált ki.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt csak ünnepi alkalmakra - születésnapra, karácsonyra - kaptak játékot a gyerekek, addig napjainkban ehhez sokszor elég egy szimpla szerda délután is.
A vásárlási láz eredményeképpen a gyerekszobák játékraktárakká alakulnak, és általában a nappali padlóját is beteríti a kirakók, gumikígyók, babák, kisautók, valamint - minden szülő rémálma - a rokonoktól kapott zenélős, villogós, táncolós tárgyak. És a rendetlenség csak a kisebbik baj a túl sok játékkal.
Így hat a túl sok játék a gyerek agyára
Elsőre azt hihetnénk, minél többféle játéka van a kicsinek, annál több élmény éri, annál többféle képessége fejlődhet játék közben. A pszichológusok szerint azonban egy szinten túl inkább árt, mint használ a sok játék. Hátulütője ugyanis, hogy gyerek képtelen lesz elmélyülten játszani, mert a figyelme mindig elterelődik, egyszerűen túl sok inger éri, melyet az agya nem képes megfelelően feldolgozni.

Egy, az ohioi Toledo Egyetemen végzett kutatás is erre az eredményre jutott. A kutatás során két szobát rendeztek be 18-36 hónap közötti gyerekek számára. Az egyikben 4, a másikban 16 játék várta a kicsiket. Miután feloldódtak az új környezetben, a gyerekek játszani kezdtek, a vizsgálatot végző szakemberek pedig figyeltek, illetve videóra is vették a látottakat. A kicsik átlagosan 30 percet töltöttek a szobában. Ez idő alatt abban a szobában, amelyikben 16 játék volt, átlagosan 8 játékot próbáltak ki, és kevesebb időt szántak egy játékkal való ismerkedésre: ha nem jöttek rá, hogyan működik, nem próbálkoztak tovább, feladták, választottak újat. Ezzel szemben a másik helyiségben, ahol kevesebb játék volt, a gyerekek több időt szántak egy-egy játékra, jobban elmélyültek benne, kreatívabban használták őket, akadt olyan gyerek is, aki a bent töltött idő alatt csak egyetlen játékot tanulmányozott behatóan. A kutatásnál maradva, mondhatjuk azt, hogy egyszerre körülbelül négy játéknál többet ne vegyetek le a polcról. Ha pedig már a polc is úgy néz ki, mintha játékboltban lennétek, eljött a leltárazás ideje.
Így cseréld a játékokat!
Érdemes átgondolni, hogy egy-egy játékot el lehetne-e ajándékozni. Válogasd át őket, és amiből több is van - esetleg csak színükben különböznek - nyugodt szívvel továbbadhatod. Persze úgy fair, ha megbeszéled a gyerekkel, és kiválaszthatja a kedvencét, amit megtart. Azokat a játékokat, melyeket a kicsi már kinőtt, életkorának nem megfelelőek, ugyancsak ajánlott továbbadni. Persze megesik, hogy érzelmileg kötődtök egy-egy darabhoz, ebben az esetben legalább csomagold el.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ami maradt, azokat pedig érdemes vetésforgó-szerűen használni. Pakold el egy részüket, ügyelve arra, hogy ne legyen túl drasztikus a változás: inkább hétről hétre pakolj el néhány darabot, ne egyszerre a játékok 80%-át. Ha ezzel megvagy, megszűnt a zsúfoltság. Ezután nincs más dolgod, mint megfigyelni, hogy a megmaradt játékokból melyekkel játszik legkevesebbet a kicsi. Ezeket tedd el a következő héten, majd vegyél elő helyettük a már korábban elpakoltak közül néhányat. Soha ne cseréld az összes játékot egyszerre, hiszen a gyerekek számára különösen fontos az állandóság, nem szerencsés, ha változó környezet veszi körül őket!
Filléres fejlesztő játékok
Nyolc olyan filléres ötletet mutatunk, amelyek nemcsak fejlesztik a gyerek kézügyességét, de szórakoztatóak is.
Képek: Getty Images Hungary