18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Milyen a szex terhesség során és szülés után? Egy anya őszinte vallomása

Sok babát váró pár aggódik azon, mennyire változtatja meg szexuális életét a terhesség és a baba érkezése.

Szex terhesség során és szülés után

A párkapcsolat az új jövevény érkezésével gyökeresen megváltozik, hiszen egy pici baba születésével mások lesznek a prioritások, ami többek között a pár szexuális életére is hatással lehet. 

Főként az első babájukat váró pároknál rengeteg kérdés vetődik fel a terhesség, valamint a szülés utáni szexszel kapcsolatban. A terhesség kilenc hónapja alatt a kismamák hormonháztartása felbolydul, vannak, akik még inkább kívánják az együttlétet, de az is természetes, ha ebben az időszakban csökken a libidó, a szülés után pedig sokakban felvetődik a kérdés, mikor áll helyre a szexuális élet, és mikor tér vissza minden a régi kerékvágásba.

"A terhesség tönkretette a szexuális életem"

Minden kismama, minden pár másképp éli meg a terhesség alatti és szülés utáni együttlétet. Egy édesanya őszintén leírta érzéseit és tapasztalatait ezzel kapcsolatban.

GettyImages-841978980

- Amikor teherbe estem, sokan figyelmeztettek, hogy addig használjam ki a közös együttléteket a férjemmel, amíg meg nem születik a baba, hiszen azután vége az ember szexuális életének: mondogatták, hogy nem lesz időnk, kedvünk és energiánk ahhoz, hogy összebújjunk, tulajdonképpen ez lesz az utolsó dolog, amire friss szülőként vágyni fogunk. Még azt is mondták, hogy rengeteg kapcsolat megy tönkre a baba megszületése után. Én is tudtam, hogy a kisfiunk világrajövetele után mások lesznek a prioritások, de azt sem akartam, hogy elveszítsük az intimitást.

Akkor kezdtem el igazán aggódni, amikor a terhességem negyedik hónapjában képtelen lettem az orgazmusra. Ahogy a pocakom egyre nőtt, úgy a libidóm és a szexuális vágyam egyre csökkent. Még mindig éreztem azt a fajta bensőséges meghittséget, amit a szeretkezéseink során tapasztaltam, de mivel nem volt orgazmusom, szexuálisan csalódnom kellett minden egyes alkalommal. Mivel zavart a dolog, utánajártam, ehhez kapcsolódó cikkeket kezdtem olvasni, és rájöttem, hogy a csökkent nemi vágyat és az orgazmus hiányát a hormonális változások okozhatják. De aggódtam, hogy vajon vissza fog-e térni minden a normális kerékvágásba szülés után. Olyannyira rágörcsöltem erre a témára, hogy egy idő után már egyáltalán nem éreztem magam szexinek és vonzónak, a hasam és a melleim egyre nagyobbak lettek, és már az is zavart, hogy a párom szeretkezés közben a testemet bámulja. Odáig jutottam, hogy a terhességem további hónapjaiban már egyáltalán nem érdekelt a szex, és a páromat is egyre jobban frusztrálta az, hogy nem tud úgy kielégíteni, hogy az jó legyen nekem. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, mert a probléma nem vele, velem volt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

"Soha nem volt olyan jó a szex, mint a kisbabánk megszületése után"

Pár héttel a kisfiunk születése után bújtunk össze először. Kíváncsi voltam, hogy érzek-e majd bármilyen változást a szülést követően. Csak tíz perc telt el, de életem legintenzívebb orgazmusát élhettem át, olyan volt, mint ha az elmúlt kilenc hónap feszültsége és frusztrációja egyszerre szabadult volna fel bennem. Megkönnyebbültem, hogy ismét képes lettem arra, hogy átéljem a szeretkezés minden gyönyörét.

Mivel nagyon élveztem a szexet, egyre gyakrabban bújtunk össze a párommal. Teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam annak, amiről az elején meg akartak minket mások győzni: arról, hogy a gyerek megszületése után vége az ember szexuális életének.

GettyImages-1184382015

Egy nyugodt, keveset síró babánk van, aki egész éjjel jól alszik, ezért mindig időt szánunk az összebújásra attól függetlenül, milyen fáradtak vagyunk épp. Arra törekszünk, hogy a kapcsolatunk ugyanolyan meghitt legyen, mint a baba megszületése előtt. Bárcsak ne hallgattam volna azokra, akik azt állították, hogy a szex számunkra már csak egy távoli emlék lesz! Ha valaki hozzám hasonlóan aggódik, azt tanácsolom neki, engedje el a füle mellett ezeket a jótanácsokat. Lehet, hogy bizonyos pároknál ez nem működik már úgy, mint a szülés és terhesség előtt, de ez nem azt jelenti, hogy veled is az történik majd. Tedd meg, ha készen állsz rá, és ha úgy érzed, a párod mégis eltávolodik, ne féljetek beszélni róla! Ha a testi és érzelmi kapcsolat is rendben van köztetek, akkor tudtok kiegyensúlyozott, boldog szülei lenni a gyermeketeknek - árulta el.

Szexuális élet a terhesség alatt: mire érdemes figyelni a szülész-nőgyógyász szerint?

Van, aki attól tart, hogy a behatolás vetélést vagy koraszülést indít be, de még olyan feltételezés is olvasható különféle fórumokon, hogy a gyerek agyrázkódást kap a mozgástól. Dr. Oláh Orsolya   szülész-nőgyógyász segít eloszlatni a tévhiteket.

Szexuális élet a terhesség alatt: mire érdemes figyelni a szülész-nőgyógyász szerint?

Még egészséges terhességnél is aggodalom tölti el a leendő szülőket. A nőgyógyász megnyugtató válaszokat ad.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük