
Az ovuláció 9 jele a testen: ekkor van esély a teherbeesésre
Ha babát szeretnétek, ezt mindenképpen érdemes figyelembe vennetek.


Ha babát szeretnétek, próbálkozhattok matematikázás nélkül, de az ovuláció időpontjával mindenképpen tisztában kell lenni.
Figyeld a tested jeleit, és ha sikerült beazonosítanod a baba megfoganására alkalmas pillanatot, ne késlekedjetek! Ebben a pár napban a legnagyobb az esély a fogantatásra. Fontos, hogy ha ovulálsz, csak egy rövid időtök van, míg a petesejted el nem hal, ezért jó, ha ismered ciklusod és felismered az ovulációd jeleit.

Az ovulációról
Ciklusod első napja az a nap, amikor menstruációd elkezdődik. Ezen a napon kezdődik az úgynevezett follikuláris szakasz, mely az ovulációd bekövetkeztéig tart. A follikuláris szakaszban a több fejlődésnek indult tüszőből egy domináns megérik, mindeközben a méhnyálkahártya felkészül a megtermékenyített petesejt befogadására. A ciklusnak körülbelül a 14. napján, vagy 28 napostól eltérő ciklus esetén visszafelé számolva 14 napot, tehát 30 naposnál például a 16. napon, igen magas a női szervezet ösztrogénszintje, ekkor következik be az ovuláció, azaz kilökődik az érett, megtermékenyítésre alkalmas petesejt. Az ovuláció után induló szakasz a luteális szakasz, melynek során a progeszteronszint kezd emelkedni.

A teherbeesésre alkalmas időszak az ovulációt követő 12-24 óra, így aztán nincs sok idő késlekedni. Ha az együttlétet az ovuláció időpontja elé időzítettétek valamivel, az érett petesejtet már várhatja is a célvonalnál spermium, és nagyon jók az esélyek a teherbeesésre. A 12-24 órás időtartamon belül mindvégig érdemes próbálkozni.
Az ovuláció jelei
Ciklusod napjainak számlálása mellett figyeld a tested jeleit is. Ha így teszel, a teherbeesésre legalkalmasabb 12-24 órát jó eséllyel nem fogjátok elhalasztani. Az ovulációnak több jelét is felismerheted. Ilyenkor sok nő szúró, kellemetlen fájdalmat érez a petefészkénél, mely azonban ha nehezen múló és nagyon erős, akár ciszták jelenlétére is utalhat, ezért érdemes konzultálni róla a nőgyógyásszal.
Az ovuláció másik jele a testhőmérséklet enyhe megemelkedése. Jelzi az ovulációt a hüvelyváladék jellegének változása is. Menstruáció után a váladék sűrűbb, majd vizesebbé válik, az ovuláció idején pedig tiszta, tojásfehérje-szerű. Ez az állag természetadta segítség a spermiumoknak a célba érésben. Az ovuláció idején alaposan megtisztított kézzel ellenőrizheted a hüvelyed állapotát is. Ovuláció idején falának felülete puhább és nedvesebb, mint máskor.
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
Az ovuláció jele a mellek duzzadtsága és érzékenysége, a megnövekedett libidó, a szervezet vízvisszatartása, kifinomultabb íz- és szagérzékelés, illetőleg akár pecsételő vérzés is előfordulhat ilyenkor a hirtelen és meghatározó hormoningadozások következtében.
Ha biztosabbra mennél, és nem tapasztalataidra bíznád ovulációd időpontjának belövését, a patikában vagy nagyobb drogériákban beszerezhetsz a terhességi tesztekhez hasonlóan otthon végezhető ovulációmérő tesztet.