Nyolc lábon járó veszedelem

A négyes ikrek elindultak

Bár a babák szereztek néhány sebet, egyre ügyesebbek. Elszántságuknál csak akaratuk erősebb.

A babák szép lassan elindulnak, és biztos, hogy a közeljövőben óriási felfedezéseket tesznek. Detti lány létére ebben is megelőzte öccseit. Néhány önálló lépést már egy évesen megtett, igaz, még csak feltartott kézzel egyensúlyozva, általában nem is célirányosan. Aztán december 25-én, amikor a család a székesfehérvári nagymamánál vendégeskedett, úgy igazán elindult, mintegy karácsonyi meglepetésként.
 

Talán a szintén jelen lévő, négy hónappal idősebb unokatestvértől, Esztitől kapta az ihletet, aki korából adódóan lépéselőnyben volt Dettivel szemben.

Ki-ki a maga tempójában

Nővérük sikerén felbuzdulva a fiúk is megindultak újév után, ki-ki a maga tempójában. Gabi első körben egy járássegítővel próbálkozott, de mivel nem mögé, hanem elé állt, az nem mozdult semerre.

Mit volt mit tenni, saját hatáskörében menedzselte a projektet, méghozzá olyan sikeresen, hogy mostanra alig lehet utolérni. Berci viszont profi módon kezeli a szerkezetet.Olyan gondosan kerülgeti vele az útjába kerülő forgalmi akadályokat - leginkább a padlón heverő játékokat -, hogy abban a legszőrösszívűbb vizsgabiztos sem találna hibát. Petinek sem okoz gondot eljutni A pontból B pontba, bár ő valamivel komótosabb, mint testvérei - vérmérsékletéből fakadóan alaposan megfontol minden mozdulatot.

Peti és Gabi teljesítménye különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy korábban kisebb mozgásszervi problémáik voltak. Petinél minimális mértékű ferde nyaktartást fedezett fel a neurológus, és az izomzata sem volt elég tónusos. Gabi pedig kicsit befelé tartotta a lábát.

Mindkettőjüket a Dévény Anna - vagy, ahogy mindenki ismeri: Panni néni - által kidolgozott módszerrel kezelték, és néhány hónap leforgása alatt gyönyörűen rendbe jöttek. Peti fejlődése látványos volt: a fiúk közül ő ült fel elsőként, és járásban is sikerült megelőznie Bercit. Nem beszélve arról, hogy az intézet méltányosságból elengedte a kezelés díját, Panni néni pedig időnként egy-két doboz tápszerrel is megajándékozta az ikreket.

Esnek-kelnek

Persze, mint minden totyogóval, az ikrekkel is előfordul, hogy nem sikerül koordinálniuk a járás bonyolult műveletét - magyarul esnek-kelnek. Így aztán a társaság nagyobb része mostanra már nyolc napon belül gyógyuló harci sebbel dicsekedhet. Petinek beszakadt a szemöldöke - ez egyébként mintha valamiféle családi örökség lenne Geszteséknél, ugyanis a két idősebb bátyust, Norbit és Tomit éppen ilyen baleset érte annak idején -, Bercinek pedig a homloka sérült meg.

Detti eddig csak az arcát karcolta össze, de folyamatosan kísérti a sorsot. A nemrégiben meghódított ülőgarnitúráról rendre a háttámlán próbál lemászni - a földet érés technikája pedig egyelőre hagy maga után némi kívánnivalót.

A négyes ikrek élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ész és akarat

Ahogy nőnek, a babák napról napra okosabbak is. A játékaikat egyre inkább a funkciójuk szerint használják, nem pedig arra, hogy például egymáshoz ütögetve különböző hangeffektusokat idézzenek elő általuk. A gond csak az, hogy általában mind a négyen ugyanazzal akarnak játszani. Bercit és Dettit pedig kizárólag az hozza lázba, ami a másiknál van, szó szerint kitépik testvéreik kezéből az aktuális favoritot. Petivel nincs könnyű dolguk, mivel ő békés természete dacára jól érvényesíti az érdekeit, és egyszerűen visszaveszi azt, ami meggyőződése szerint az övé. Néha azonban sikerül kicselezniük, aminek természetesen ordítás lesz a vége.
Persze az efféle viharok amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is csitulnak. Nemrégiben Berci és Gabi, a négyes ikrek egypetéjű tagjai egymással szemben ülve össze-összeérintették hüvelykujjaikat, hatalmas rötyögések kíséretében - láthatóan élvezték a maguk kitalálta játékot.

A babák egyre inkább partnerei tudnak lenni a lassan négy éves Tominak is, különösen, ami a röhögcsélve fel-alá rohangálást illeti. Megesik, hogy éppen a nagyobb testvér a felbujtó - nem kis szerepe volt például abban, hogy szenteste csak este 11 tájban sikerült lefektetni a társaságot. Az esti fürdetésnél pedig nagyszerűen elszórakoztatja azokat a kicsiket, akik még nem kerültek sorra. A minap ugyan megorrolt Dettire, aki se szó, se beszéd fejbe verte egy rumbatökkel, de hát az ilyesmi a legjobb házban is megesik.

Ezt is szeretjük