Égszakadás, földindulás
A hiszti eleve nem tartozik a szülők kellemes élményei közé, ha pedig négyen kezdenek rá, azt látni kell. Nézd meg videón!
Mindenki másképp csinálja
Bár a szakemberek szerint tényleges hisztiről inkább csak a baba két-három éves kora körül, azaz a dackorszak beköszöntével beszélhetünk, a legtöbb szülő jóval korábban szembesül a ténnyel, miszerint a bájos kisded, aki addig jóformán csak evett és aludt, éktelen patáliát képes rendezni, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné.
Nincs ez másképp a Gesztes ikrek esetében sem. A négyes ikrek kétpetéjű párosa, Berci és Gabi nyitotta a sort - náluk valószínűleg a kisbabáknál gyakori hasfájás, majd később a fogzás miatti sírás fordult át szinte észrevétlenül hisztibe. Hamarosan Detti is felzárkózott hozzájuk, Peti viszont csak mostanában kezd ráérezni a dolog ízére.
Ami a produkció kivitelezését illeti, ugyancsak jelentős különbségek figyelhetők meg baba és baba között.
Gabi és Berci hátraveti magát, Detti - mint az ikrek legügyesebbike - már egy helyben állva is tud toporzékolni, anélkül, hogy egy pillanatra is elveszítené az egyensúlyát, ha azonban a helyzet megkívánja, hezitálás nélkül elvágódik a földön.
Ki a leghisztisebb?
A kétpetéjű ikrek jellemzően akkor kezdenek rá, amikor már menetkész állapotban - cipőben-kabátban - vannak, ám még nem mozog a babakocsi vagy az autó a fenekük alatt. Hasonlóképpen reagálnak arra is, ha nem sikerül véghezvinniük, amit elterveztek, például egy játék összerakása meghaladja az ügyességüket.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a hiszti ragadós - ha egy baba elkezdi, és nem sikerül rövid időn belül megnyugtatni, a többiek is sorra bekapcsolódnak, persze anélkül, hogy erre bármiféle okuk lenne.
Elterelő hadművelet
Amíg a kicsik nem lovallják bele magukat a hisztibe, többnyire el lehet terelni róla a figyelmüket énekes-mozgásos mondókákkal, csiklandozással vagy a kukucs néven ismert nagy klasszikussal. Az édesapa pedig a következő módszert fejlesztette ki: ha az ikrek megkezdik az előadást, felkap közülük annyit, amennyi éppen elfér a kezében, és a magnóból szóló gyerekdalokra táncol velük.
Ha pedig semmi sem vezet eredményre, nincs más hátra, mint kivárni, amíg a vihar magától elcsitul - ami a szülők számára egyben felkészülést is jelent a nem túl távoli jövőben várható dackorszakra.
OLVASD EL EZT IS!
![papa](http://kep.index.hu/1/0/1370/13702/137028/13702820_689462_5d6a1e50efca156b12eb3d21414871fe_wm.jpg)
- gyereknevelés
- négyes ikrek
Nyolc lábon járó veszedelem
![ikerfiuk](http://kep.index.hu/1/0/1368/13686/136865/13686528_685844_407fafbf2587f31f4496aa0abc9d47df_wm.jpg)
- baba
- pelenka
Mire van szükségük az ikreknek?
![neveletlen baba](http://kep.index.hu/1/0/1370/13700/137008/13700858_689026_a5399fbaf6824359430a564237e7ae04_wm.jpg)
- kisgyerek
- gyereknevelés