Mit jelentesz a gyerekednek?

Rajzaiból kiderül

Minden anya szeretne jó szülő lenni, de nehéz kideríteni, hogy mi erről az érintettek véleménye. Tudd meg!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyerekek már azelőtt vallanak legmélyebb érzelmeikről és gondolataikról, hogy azokat szavakkal meg tudnák fogalmazni. Sőt, olykor a szavak nem is írhatják le, ami tudat alatt a kicsi fejében zajlik, ha viszont a kezébe adsz egy csomag színes ceruzát, öt-hét éves kora körül a papírra vetve már sok rejtett dolog megjelenik.

Nem hiába állnak a gyerekrajzok a kicsikkel foglalkozó pszichológusok figyelmének középpontjában, hiszen a fehér papírra kunkorított vonalakkal a csemeték egész érzelmi világukat ábrázolják.

A színes ábrák azonban nemcsak a szakemberek szeme előtt állhatnak össze értelmes jelrendszerré, de, ha néhány alapvető dolgot megfigyelsz porontyod rajzán, te is sokat kiolvashatsz belőle.

Először is: vedd elő a ceruzákat, adj neki egy papírt, és kérd meg, hogy rajzolja le a családot, vagy készítsen egy képet, amin te is rajta vagy. Majd figyeld meg a végeredményt, és értékeld: abból, ahogyan téged lerajzol, megtudhatod, milyen szerepet töltesz be az életében.

Ha azonban messzemenő következtetéseket szeretnél levonni, feltétlenül mutasd meg a kicsi rajzát egy grafológusnak vagy gyerekpszichológusnak. Hiszen a mű egészének minden egyes apró részlete jelentéssel bírhat: az, hogy a gyerek hogyan helyezi el a rajzon a figurákat, kit rajzol nagyobbnak, kit kisebbnek, illetve milyen vastag vonalakat vet papírra, és hogyan színezi az ábrákat, mind árulkodik a személyiségéről és érzelmeiről. Ezúttal néhány általános stílusjegy alapján segítünk képet alkotni gyermekedről, ha azonban valamilyen mélyebb problémának szeretnél utánajárni, elengedhetetlen lehet a szakember segítsége.

Nagyméretű, részletgazdag alak

Amennyiben csemetéd a környező tárgyakhoz vagy alakokhoz képest jóval nagyobbnak rajzol téged, nagyon fontos szerepet töltesz be az életében. Ha ehhez még részletgazdag ábrázolás is járul, és igyekszik a szemedet, a végtagjaidat és a testedet is aprólékosan megrajzolni, érzékeny, szeretetteljes kapcsolat fűzi hozzád. Természetesen nem az ábrázolás hűségétől függ mindez: lehet, hogy nagyrészt karikákból és pálcikákból próbál összerakni téged, de maga a tény, hogy kiemel a háttérben található tárgyak és emberek közül, jó jel.

Ha az apró részleteket is próbálja megjeleníteni rajtad, olyan típus, aki szeretetteljes irányítást igényel, és ezt valószínűleg meg is kapja: ábrája legalábbis arról árulkodik, hogy nem kész tényekkel próbálod irányítani a világban, hanem a miérteket is megosztod vele.

Ha a rajzon biztos talaj van a lábad alatt, nincs is szüksége erősebb nevelési stílusra: ez bőven elég ahhoz, hogy sikeres felnőttet nevelhess belőle.

Fontos!
A szakemberek szerint a tárgyak elhelyezkedésének és a szabadon hagyott térnek fontos szerepe van a gyerekrajzok értelmezése során. Ha a kicsi lebegő alakokat ábrázol, az mindenképpen bizonytalanságra utal, a feszes, földhöz rögzített kompozíció ezzel szemben nyugodt, biztonságos környezetről árulkodik. Ugyanígy, ha túl sok fehér terület maradt a képen, az szorongásra utal, míg a teljes teret kitöltő ábrázolás magabiztosságról árulkodik.

Nem kiemelkedő alak, vékony vonalak, fakó színek

Az általános elmélet szerint a vékony vonalakkal és fakó színekkel dolgozó gyerekek melankolikus, érzékeny lelkű egyéniségek. Ha csemetéd rendszerint így rajzol, valószínűleg alapvetően visszahúzódóbb típus, aki azonban magában igen gazdagon éli meg az eseményeket.

Ha azonban téged nem rajzol meg különösebben részletesen, és csak akkor találod meg az anyafigurát a rajzon, ha mindenkire rákérdezel, hogy kicsoda, könnyen lehet, hogy nem vagy számára elég határozott.

Ha inkább a lap széle felé helyezett el, nem te vagy az, akitől a legtöbb támpontot kapja: könnyen lehet, hogy az apja az, aki a nehéz helyzeteket magára vállalja a gyereknevelés során. Amennyiben ezen szeretnél változtatni, több együtt töltött idővel és közös programokkal nem csupán a rajzán, de az életében is középpontba kerülhetsz.

17 mesekönyv, amit imádnak a gyerkőcök

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha a gyerek rajza emellett az egész teret kitölti, abból látszik, hogy igényli a stabilitást: amennyiben a kompozíciója letisztult, ezt meg is kapja, ha viszont kissé kusza, és vannak levegőben lógó alakok, az arra utal, hogy több támogatásra vágyik - talán éppen tőled.

Harsány színek, vastag vonalak

Ha kifejezetten élénk színeket alkalmaz a gyerek, az arról árulkodik, hogy szereti használni a fantáziáját, és érzékeny. Érdemes azonban ezen belül a színekre is vetned egy pillantást: ne várd el, hogy alakodat realista árnyalatokkal ábrázolja. Ha túlnyomórészt zölddel, narancssárgával és rózsaszínnel színez, az arról árulkodik, hogy a kapcsolatotok stabil, és magabiztosságot sugárzol felé: tudja, hogy hozzád mindig menekülhet, hiszen egy-két anyai jó szót bármilyen gyerekbánat idején kaphat tőled. Ugyanezt támasztják alá a vastag, határozott vonalak.

Ha a képen a piros, a kék és a sárga színek dominálnak, gyermeked aktív, sokszor talán túl határozott embernek lát. Ezek az árnyalatok ugyanis a tűzrőlpattant személyiség színei - ez esetben nem árt, ha megpróbálod jobban beleérezni magad az egyes helyzetekben gyermeked helyébe, és nem cselekszel meggondolatlanul.

Bár a vastag vonalak arra utalnak, hogy gyermeked így is példaképnek tekint - feltéve, ha nem te vagy a legkisebb alak az ábráján -, valamivel több megértésre vágyna a részedről.

Ezek a színek arról árulkodnak, hogy nem mindig biztatod csemetédet: bár te vagy az életében az az ember, akitől az építő kritikát várja, és többnyire meg is kapja, néha úgy érzi, hogy nem lehet elég jó a szemedben.

Ezt is szeretjük