Baj, ha nem voltál sehol nyáron? Nem csak az utazás jelenthet élményt
A nyár arról szól, hogy másokhoz mérten egységnyi idő alatt mennyi szabadidőt, élményt és kilométert halmozunk fel. A nyár vége meg a gyerekes nyafogásé, hogy elmúlt, és a frusztrációé, ha nem voltunk sehol.

GettyImages-803811750
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Néhány éve olvastam a közösségi oldalon, ahol élünk, egy hosszabb beszélgetést arról, mennyire frusztráló a gyerekeknek az, mikor visszamennek az iskolába, és magyarórán meg kell írni az első fogalmazást „Legkedvesebb nyári élményem” címmel. És hogy nem igaz, hogy a pedagógusok nem tudnak valami mást kitalálni. Jól emlékszem, nekem is meg kellett írni ezeket a fogalmazásokat, nem is egyszer. És arra is emlékszem, hogy amikor a Marika néni kiadta a feladatot, már lendült is néhány kéz a magasba, majd a felszólított tanulók sorban elmondták ugyanazt a mondatot: mi nem voltunk sehol.

A Marika néni végighallgatta a nemvoltunkseholokat, aztán azt mondta, gondolkodjunk el azon, a nyári élmény nem kizárólag az utazás, a nyaralás lehet. Lehet jó élmény egy könyv elolvasása, ha megtanultunk valami újat, egy új barátság. Én megfogadtam a Marika néni tanácsát, és elgondolkodtam ezen, biztosan meglepődne, ha tudná, hogy kerek negyven éve gondolkodom a mondatain.

Szerintem semmi frusztráló nincs abban, hogy a gyerekeknek meg kell írni a Legkedvesebb nyári élményem fogalmazást. Talán, ha nem ez lenne a címe, hanem az, hogy A legemlékezetesebb dolog, ami a szünidőben történt velem, vagy az, hogy A legizgalmasabb dolog, amit a szünidőben átéltem, egyszerűbb lenne. Végül is, év elején csak kell írni valamit, amiből az a szerencsétlen tanár látja, mi a helyzet a helyesírással, megy-e az alany-állítmány egyeztetése, bővült-e a gyerek szókincse. Másrészt, ha én nem találkozom egy ismerősömmel három hónapig, tőlem is azt kérdezik meg először, mi történt velem ez idő alatt. Én pedig elmesélem.

A frusztráló szerintem inkább az, hogy nem minden tanár Marika néni, aki a szülőket megerősíti, vagy helyettük elmondja a gyerekeknek, mi alapján értékeljék a szünidőt. Ami még frusztrálóbb, az, hogy újabban a nyár is teljesítményre megy. Ki hol volt, és hányszor. Milyen különleges helyszínt, hány fagyikelyhet, tengerpartot tudsz mutogatni a közösségi oldalakon - annyit ért a nyarad. És te magad is. Manapság előkelő helyet foglal el az úgynevezett társadalmilag értékesnek tartott dolgok között az utazás, és a nyári időszakra ez hatványozottan igaz.

A nyár akkor ért valamit, ha mentünk. A Balatonra, a tengerhez, időről időre vannak felkapott helyek, most hallottam éppen, hogy mostanában a maldív a menő. Aztán a nyár szóljon még a fesztiválokról, a barátokról és a felszabadultságról. Az aktív életről, a tartalmas időtöltésről, a finom falatokról, a közös programokról. Amikor ezeket hallom, olyan érzésem van, mintha a felnőttek beleragadtak volna a gyermeki létbe. Nekem legalábbis akkor volt időm ennyit zsizsegni, mikor a nyár azt jelentette, hogy tíz-tizenkét hétig nincs suli. Úgy rémlik, utána meghatározott mennyiségű szabadnap állt a rendelkezésemre.

Ha a nyárról olvasok vagy hallok, ugyanolyan hülyén nézek ki a fejemből, mint október végén, amikor elcsendesedésre, visszahúzódásra, befelé fordulásra szólítanak fel, mert közeledik az advent. Kissé egyedül érzem magam: mintha én lennék az egyetlen, akinek akkor is vinni kell a gyereket edzésre, mennem kell bevásárolni, a henteshez, akkor is meg kell fognom a porszívót, melóznom kell, és nemigen tudom az adventet a kandalló mellett tölteni áhítatos elcsendesülésben, egy bögre tejszínhabos forró csokiba burkolózva, miközben kortyolgatom a pihe-puha plédet. Egy jó könyv társaságában, természetesen. Csak akkor meg hogy lehet befelé fordulni. Na mindegy is.

Szóval, a nyár arról szól, hogy másokhoz mérten egységnyi idő alatt mennyi szabadidőt, élményt és kilométert halmozunk fel. A nyár vége meg a gyerekes nyafogásé, hogy elmúlt, és a frusztrációé, ha nem voltunk sehol.

Mintha a nyár a végtelen szabadságé és a felhőtlen örömé lenne, és nem azt a két hetet jelentené, amit előzetes egyeztetéssel ki tudunk venni. A szerencsésebbek egyben. Én ebben a felnőttlét egzisztenciális nyomorát látom, azt, hogy egy hét, tíz nap, de maximum tizennégy a szabadság, a szó átvitt értelmében is, ennyi idő jut arra egy évben, hogy úgy éljünk, ahogy mindennap éreznünk kéne magunkat. Az ötven másik hétre meg igyekszünk nem gondolni.

Nekem a nyár mostanában arról szól, hogy várom a végét, mert egyre kevésbé bírom a hőséget, és a hőség egyre gyakoribb. Elviselem. Két-három évvel ezelőtt tudatosan döntöttem úgy, hogy nem megyünk sehova. Akkor, azon a nyáron ugyanis arra volt szükségem, hogy itthon legyek. Nagyon jót tett, kipihentem magam.

Még valami történt azon a nyáron. Meg tudtam magamnak fogalmazni, mit jelent számomra a pihenés, és fel tudtam sorolni, mi az, amit már nem akarok, és a továbbiakban hogyan szeretnék nyaralni. Hát úgy többet nem, hogy izzadó embertársaimmal sorakozok a víz szélén, mint pingvinek az Antarktiszon, amikor meg nem, akkor sajtos-tejfölös lángosért állok szintén sorban, csak akkor nem egymás mellett, hanem egymás mögött. Ez nekem nem nyaralás, úgy érzem magam a tömegnyomorban a bekerített strandon, mintha a kacsatelepen én lennék az egyik jószág, csak nem ér bokáig a szar. Esténként nem szeretnék hömpölygő embertömeg tagjaként a mólón vagy a parti sétányon grasszálni a bóvliárusok között, és vitázni a ledes világító léggömb - mint a felhőtlen gyerekkor és a tökéletes nyaralás szimbóluma - szükségességéről.

Tudom, mire van szükségem, és amikor ez megvolt, már csak össze kellett egyeztetnem a család többi tagjának igényeivel, és meg kellett találnom az új helyszíneket. Nem volt olyan nehéz, mint gondoltam.

Segített a tapasztalat is. Hogy magamat mindenhova, még a nyaralásra is magammal kell vinnem, és attól nem lesz jobb a nyár, ha a külsőségek, az Insta-kompatibilis fotók megvannak, de belül nincsenek rendben a dolgok. Akkor aztán lehetünk a világ leggyönyörűbb helyén is.

Idén nyáron nem voltunk sehol. Legalábbis abban az értelemben, ahogy sokan értik. De én már megtanultam, hogy ne másokhoz, hanem saját magamhoz mérjem magam. És ezt tanítom a gyerekemnek is. Nem mondom neki, hogy örüljön, amíg iskolába jár, mert utána vége a szép életnek, azt se, hogy a nyár a fiataloké, és majd megtudja, ha elkezd dolgozni. És a többi hülyeséget se, mert nem kell, hogy túlzó elvárásai legyenek egy évszakkal kapcsolatban, és nem kell siratni sem, ha elmúlt, mert a többi se rosszabb.

Úgyhogy soha ne mondd, hogy nem voltál sehol nyáron, mert ahhoz, hogy bármi jó legyen, nem kell lenni sehol. Csak pont ott, ahol vagy. Jóban magaddal. És tudni kell, mire van szükséged ahhoz, hogy kikapcsolódj.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ja, és majdnem elfelejtettem. Hogy mi volt az elmúlt évek legkedvesebb nyári élménye? Pár éve találkoztam a barátnőmmel Baján, vacsorázni mentünk. Bringával voltam. Hazafelé, úgy félúton eleredt. Az az igazi, langyos, nyári zápor. Hatalmas cseppekben hullott az eső, langyos volt a víz, az éjszaka pedig kellemesen meleg volt. Már rég elhagytam a házat, de bringáztam tovább az esőben a csuromvizes ruhámban. Hosszú évek után volt újra bátorságom hozzá, hogy elengedjem a kormányt, kitártam a karomat, és áztattam az esőben az arcomat. Aztán belementem a tócsákba, és nevettem, fröcskölt a víz, sikongattam, és végre, végre olyan örömet éreztem, olyan felszabadultságot, amit utoljára gyerekkoromban. Azt kívántam, bárcsak örökké esne.

Fotók: Getty Images Hungary

Amikor elmegyünk nyaralni a családdal, az meg így néz ki.

Ezt is szeretjük