Hogyan ismerhető fel a mártír szülő? 4 mondat, amit gyakran hangoztat

Az alábbi mondatokkal nemcsak bűntudatot kelthet a gyermekben, de a szülő-gyermek kapcsolatot is tönkreteheti.

Mártír szülő zsarolás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szülők azok, akik tetteikkel példát mutatnak a gyerekeik számára, az ő viselkedésük, jellemük nagy hatással van arra, hogy csemetéjükből milyen felnőtt válik.

Éppen ezért veszélyesek az érzelmileg zsaroló szülők, akiket a szakirodalom mártír szülőkként emleget. Ők azok, akik állandóan bűntudatot keltenek utódaikban, miközben - sokszor nem tudatosan - manipulálni próbálják őket. A mártír szülők rendre felemlegetik, akár már felnőtt gyermekeiknek is, hogy mennyi mindent köszönhetnek nekik, mennyi mindent megtettek a családért. A gyerekeknek pedig általában életre szóló bűntudat, lelkiismeret-furdalás vagy az önbecsülés hiánya jut osztályrészül. 

4 mondat, amelyből tudod, hogy mártír szülővel van dolgod

Ez a szülőtípus a saját családjában élő személyektől azt várja el, hogy bármikor a rendelkezésére álljanak, de megsértődik, ha ezt a gyerekek bármilyen oknál fogva elutasítják. Nehezen viseli, ha a lassan felcseperedő gyermekeknek más az érdeklődési körük, ha egyre kevesebbet tartózkodnak otthon, esetleg szerelmesek lesznek, így a szülő ideiglenesen háttérbe szorul. A mártír szülő érezteti vele, ha nem akarata szerint cselekszik a gyermek, nem is szereti őt igazán. A sértődöttségén keresztül irányítja családtagjait és érzelmileg zsarolja őket felnőttkorban is.

GettyImages-1277840306

A mártír szülők gyakran felemlegetik az értük hozott áldozatokat, és rosszul érinti őket, ha felnőve már nem ők állnak az első helyen. Ha az alábbi mondatokat rendszeresen hallod tőlük, könnyen lehet, hogy neked is mártír szülővel van dolgod.

„Rám sem nyitod az ajtót, fel se hívsz”

A szülő kevesli a figyelmet és a szeretetet, amit a gyermek nyújt számára. Nehezen viseli, ha gyermeke felnő, és kirepül a családi fészekből, esetleg saját családot alapít. Ilyenkor úgy érezheti, hogy magára marad, el van hanyagolva, amit rendre felemleget neki. A mártír szülőnek, még ha nehéz is, el kell fogadnia, hogy a gyermeke önálló döntéseket hoz és a saját életét menedzseli, ebbe pedig az is beletartozik, hogy például nem tud „ugrani” az adott pillanatban, amikor a szülő megkéri rá, de amint ideje engedi, természetesen segít neki.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

„Mindent megtettem érted, de te nem is értékeled!”

A mártír szülő ilyenkor úgy érezheti, hogy magára marad, a gyermek szeretetét pedig az érte hozott áldozatok felemlegetésével próbálja kicsikarni. Pedig valójában a gyermek nem tartozik hálával az édesanyjának önmagában azért, hogy a világra hozta, hiszen az az ő döntése volt. 

„Ha nem jó neked itthon, el is mehetsz!” 

A  mártír szülő nehezményezi, ha a fiatal bulizni készül, ha sokat lóg a haverokkal, és nem vele tölti a szabadidejét. Bűntudatot próbál benne kelteni, hogy a gyermek már otthon nem is érzi jól magát, és sértődöttségében, valamint elkeseredettségében azt is javasolhatja neki, hogy ha nem tetszik neki otthon, akkor akár el is mehet. Ezek csakis arra jók, hogy a gyerek rosszul érezze magát tőlük, és bűntudata legyen.

GettyImages-1265517371

„Mi lesz ezután velem, csak te maradtál!”

Az ilyen szülő lelkiismeret-furdalást próbál kelteni a gyerekben, amiért nem minden szabadidejét rá áldozza. A szülő épp akkor lesz rosszul, esetleg testi tüneteket is produkál, ha a gyermeke például nyaralni készül, így az otthon maradásra bírja. Ez a gyermek későbbi kapcsolatára is rányomhatja a bélyeget. 

Ne félj nemet mondani!

A mártír szülők érzelmi zsarolását nagyon nehéz kivédeni, hiszen alapjáraton ha a gyermek egy szeretetteljes közegben nőtt fel, ragaszkodni fog a szüleihez és próbál nekik segíteni. Vannak olyan szülők, akik egy kapcsolati veszteség - válás, szakítás, házastárs halála - következtében kerülnek mártír pozícióba, és nem akarnak párt találni maguknak, mert azt az űrt a gyermekükkel töltetik be. Minél erőteljesebben próbál hatni a gyermekre, minél jobban „rátelepszik”, annál inkább gyengül a szülő-gyerek kapcsolat. A felnőtt gyereknek a lehetőségekhez mérten be kell vonnia a családi életébe a szüleit, hogy ne érezzék magukat kívülállónak, de egy új hobbi is segítheti a szülőt abban, hogy kizökkentse őt abból, hogy állandóan a gyermekeire telepedjen. 

Milyen egy 11 gyermekes édesanya napi rutinja? 

Míg sokan úgy érzik, energiájukból egy-két gyermekre futja, addig vannak az ősanya típusok, akik simán megbirkóznak több gyerekkel is, miközben viszik a háztartást, és munkába járnak.

Milyen egy 11 gyermekes édesanya napi rutinja? A 30 éves Nicole elárulta

Fiatal kora ellenére Nicole Sutton már 11 gyermek édesanyja. Így néz ki egy napjuk.

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük