Júliusban sem késő beadatni a kullancs elleni védőoltást? - A szakértő elárulja

Van még értelme, vagy már veszett fejsze nyele?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kullancscsípés számtalan veszélyt rejt magában, főleg a gyerekekre nézve, ugyanis számos komoly fertőzés, mint például az agyhártyagyulladás hátterében is a kis vérszívó áll.

Ha úgy döntesz, hogy jobb félni, mint megijedni, és beoltatnád a gyerkőcöt, akkor a következőket kell tudnod róla. Dr. Gyarmati Andrea minden kérdésedre választ ad.

Kedves Doktornő!

Van egy tízéves kisfiam és egy hatéves lányom. A kérdésem csak annyi lenne, hogy ön javasolja-e a kullancs elleni védőoltást.

Szép hetet kívánok!

Olga

Kedves Olga!

Az alapoltás három részből áll, amit az oltóanyag leírásában szereplő oltási séma szerint kell beadni.

Nézzük tehát, miről is van szó, melyik nagy csoportba tartozik ez a betegség, és milyen lehetőségünk van a megelőzésre, a gyógyításra.

Betegségek

Az állatról emberre terjedő fertőzések, sőt, ezen belül az úgynevezett vektorok által terjesztett fertőzések között jelentős helyet foglal el a kullancsencephalitis. Kórokozója egy vírus, a kullancsencephalitis-vírus - KEV.

A kullancsokról tudjuk, számtalan betegséget terjeszthetnek, például Lyme-kór, nyúlpestis, Q-láz, babesisosis, erlichiosis, melyek közül kiemelkedő jelentőségű az úgynevezett tavaszi-nyári vírusos agyvelőgyulladás.

10 nyári betegség kicsiknél, ami veszélyes lehet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vektora, magyarul átvivője - a járványtanban két élőlény között a fertőzési láncot fenntartó harmadik élőlényt jelölik ezzel a kifejezéssel - az Ixodes ricinus, vagyis a közönséges vagy vörös hasú kullancs.

Kullancsinvázió

A kullancsok köztudottan az erdőkben élnek, kedvelik az aljnövényzetet. Utálják a fényt és a nagy meleget, de rosszul tűrik a száraz, hideg telet is. Ilyenkor emlős állatokon begubózva vagy az aljnövényzetben vészelik át a hideg időt. Jó tudni, hogy enyhe tél után lényegesen több kullancsra lehet számítani. A vektorok elsősorban vérszívó ízeltlábúak, mint például szúnyog, bolha, tetű, kullancs, melyek egyik élőlényről a másikra visznek át kórokozókat.

Maguk a vektorok, tehát a közvetítők nem betegszenek meg. Ennek az a jelentősége, hogy az az állat, amelyik egyszer fertőződött, élete végéig megtartja fertőzőképességét. Nagyon hosszú és bonyolult folyamat ez, azt sem mondanám, hogy nagyon gusztusos, de a betegség, a fertőzés nem gusztus kérdése.

Amit lényeges tudni ebből, hogy az emberi fertőződés kockázata jelentősen függ az időjárási tényezőktől.

Kerüld el!

Sajnos ma már odáig merészkedtek a kullancsok, hogy a Margitsziget is tele van velük. Kullancscsípésre magas füves, sűrű bozótos területen, lombos erdőkben számíthatunk leginkább. Megfelelő öltözettel a csípés kockázata csökkenthető, de csak csökkenthető. Van itt azonban egy fonák helyzet, tavasszal vagy nagy nyári melegben senki sem kirándul szívesen szkafanderben. Van azonban, amit nem árt tudni.

Mivel a kullancs a bő, lötyögő szárú vagy aljú ruhadarabokat kedveli, jó, ha mindent betűrünk a nadrágba, zokniba. Ha mégis kibírhatatlan meleg van, jobb a meztelen felsőtest, mivel a kullancs utálja a fényt és a meleget. Mindezek csupán apró trükkök, nem jelentenek igazi védelmet. Azt az agyvelőgyulladás esetében az aktív immunizálás, vagyis a védőoltás beadásával lehet elérni. Az aktív immunizáláshoz jelölt vírust tartalmazó oltóanyagot használunk.

Kullancs elleni védőoltás

Az oltás nem tartozik a kötelező védőoltások közé sajnos. Receptköteles, orvos írja fel, és adja is be a sémának megfelelően a három oltást, ami az alapoltást jelenti.

8 természetes gyógymód fájdalmas nyári csípésekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Már két oltás beadása is jelentős védelmet biztosít, természetesen nem a kullancs csípésével, hanem a fertőzéssel szemben. A harmadik oltás után ez a védelem teljessé válik. A védettség nem életre szóló, bizonyos meghatározott időben emlékeztető oltás beadása szükséges - először három évvel az utolsó, vagyis a harmadik oltás után, a későbbiekben ötévente jár mindig egy emlékeztető oltás.

Mikor ideális?

Jó lenne, ha a gyerekek a tavasz beköszönte előtt mind a három oltást megkapnák, hogy teljes védettséget élvezzenek. Mivel az oltás rendje olyan, hogy erre minimum tíz hónapra van szükség, nem tűzoltásként kellene kapkodni a jó idő - és ezzel együtt a kullancsok - megérkezésekor, hanem tavaszra már legalább kettő, de optimális esetben mindhárom oltáson túl kellene lenni. Ha tehát például júliusban, esetleg nyár végén kezdjük az oltást, az sem baj, de akkor csak a következő tavaszra alakul ki a gyerek védettsége. Természetesen a tavasszal vagy nyáron elkezdett oltási rend is jobb, mint az oltások elmaradása.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Adasd be!

Az oltóanyag egyéves kortól adható, természetesen felső korhatár nincs, de tudni kell: nagyobb gyereknek - életkor- és súlyfüggő a dolog - már a felnőtteknek való oltóanyagot kell beadni. Ezt természetesen a receptet felíró orvos is jól tudja. A kullancsvírus által okozott agyvelőgyulladásnak nincs oki terápiája, vagyis nincs rá gyógyszer, specifikus kezelés. Csak tüneti terápiát tudunk alkalmazni.

Kedves Olga! Remélem sikerült meggyőznöm. A kullancsok által terjesztett másik betegségről, a Lyme-kórról, bízom benne, lesz még módom egy következő alkalommal írni.

Ha kíváncsi vagy a doktornő további remek tippjeire is, netán kérdeznél tőle, akkor kattints ide.

Ezt is szeretjük