7 kreatív játék, amivel egyedül is elvan a gyerek - Home office-ban igazi megváltás
Nem ülhet a gyerek egész nap a gép előtt, adunk pár kreatív játékötletet.

Legyen szó tavaszi vagy nyári szünetről, akár gyerekbetegségről, a home office-ban dolgozó szülőket sokan irigylik. Jogos, hiszen az otthoni munkavégzés miatt könnyebben tudják szervezni ilyenkor az életüket. Másfelől, aki próbált már egy óvodás vagy akár kisiskolás korú gyerek mellett otthonról dolgozni, az látja ennek a kiváló figyelemmegosztási lehetőségnek az árnyoldalait is. Nem könnyű lekötni ilyenkor a gyereket úgy, hogy a munkát be lehessen fejezni napközben, és ne az éjszakába nyúljon bele munkaidő.
7 kreatív játékötlet, amivel egyedül is elvan a gyerek
Illetve nyilván meg lehet oldani, ha órákon át hagyja az ember mesét nézni a gyereket, de ha nem csak az aznapi probléma megoldására fókuszálunk, ez nyilván nem opció. A túl sok képernyő előtt töltött idő negatívan befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését. Minél kisebb, annál inkább. Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy a WHO, illetve az NMHH véleménye szerint menyi lehet a napi maximális képernyőidő életkoronként. Most pedig adunk néhány javaslatot azzal kapcsolatban, hogy milyen kreatív játékötletekkel foglalhatod még le a gyereket, ha kirakót már megunta, te pedig szeretnél a munkára koncentrálni kicsit.
8 cuki letölthető tavaszi színező a gyereknek: ha 10 perc nyugira vágysz vacsora után
Színezésre váró virágok és pillangók következnek.
Elolvasom
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
(Borítókép: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- munka
- lakberendezés