Katalin hercegnő nincs túl jó bőrben: ez a várandósság sem lesz zökkenőmentes?

Állapota ellenére merész tervei voltak a következő hónapokra.

Dia

                        	A hír, hogy visszatér feladataihoz, már első hallásra is nagyon merésznek tűnt, hiszen Katalin állapota sokkal inkább nyugalmat, mint munkát követelne meg, megóvandó a baba és a saját egészségét. A hercegnő mégis napi megjelenés mellett szándékozott visszatérni kötelezettségeihez.

                        	Mint az mai, október 1-i nyilatkozatából is kiderült, korai volt még a visszatérésben reménykednie, mert állapota rosszabbodott. Mint az a képen is látszik, Katalin az utóbbi időben rengeteget fogyott: arca kevésbé kerek, karjai, lábai még vékonyabbak. A bal oldali kép június közepén, a jobb oldali augusztusban készült, a terhesség legelső heteinek idején. A hercegnő azóta betegsége miatt állítólag még tovább fogyott.

	Katalin első terhessége sem volt zökkenőmentes, ám az első trimeszteren túl a hercegnő is, mint a kismamák általában, jobban lett, és kivirult. Csinosabbnál csinosabb kismamaruhákban fotózták időről időre.

	Első babájuk 2013. július 22-én született meg. Az emlékezetes kék ruhás fotót akkor készítették a párról, amikor hazavitték újszülött fiukat. Vilmos egyébként ragaszkodott hozzá, hogy miután saját kezűleg behelyezte a bébit a kocsiba, maga vezethessen haza kis családjával. Vajon ezúttal kék vagy rózsaszín ruhában lépnek a nyilvánosság elé?

	A fiú után most kislányt remél a pár, a hírek szerint már a neve is megvan, amennyiben az lesz. A kis George egyébként nemrég múlt egyéves, így nem lesz nagy korkülönbség a két gyermek közt.

	A királynő szigorú reakciójától nem tartva Vilmos és Katalin Diana hercegnő után Elizabeth Diana Windsornak szeretné hívni lányát. Bárhogyan is hívják majd azonban, ha olyan aranyos kislány lesz, mint anyukája volt, mindenkit levesz majd a lábáról. A képen a kis Kate Middleton. Vajon rá fog hasonlítani?

Ezt is szeretjük
Fotó: