Észre sem veszi, és fejlődik az agya: 3 egyszerű IQ-fejlesztő gyakorlat gyerekeknek

Bármelyik korosztályra átalakíthatod az alapjátékokat.

nagykep?cikkid=158503&kep=little-boy-995415 1920-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyermekkorban az agy robbanásszerűen fejlődésen megy keresztül, ám ezt nem csupán a genetikai adottságok befolyásolják. Az elsődleges szociális közeg, a család szerepe azonban kétségkívül jelentős.

Nem mindegy ugyanis, milyen ingerek érik a kicsit, milyen stresszhatásokkal kell megküzdenie, és milyen visszajelzéseket kap. Mivel pedig a fejlődés kvázi az egész életét meghatározza, nem árt odafigyelni rájuk.

A játék tanít

Közismert tény, hogy a játék a legfontosabb fejlesztő tevékenység, alapvető tanulási forma, hiszen általa szerez a gyermek tapasztalatokat magáról és a világról úgy, hogy közben a tevékenységben örömét is leli, ezért érdemes tudatossá tenni azt. A típus korosztályonként eltérhet, eleinte a gyakorlójáték figyelhető meg a gyermekeknél, amikor a tárgyakat, eszközöket érinti meg, dobja el vagy üti össze. Később az utánzójáték lesz a kedvelt forma, amely a tárgyhasználat természetes elsajátítását teszi lehetővé. Az építőjátékok következnek ezek után, amik már a koncentrációt és a rész-egész felfogást is fejlesztik, és csak ezután következnek a szerep- és versenyjátékok.

Ebből világosan látszik, hogy a gyakorlat kiválasztásában elengedhetetlen a kor figyelembevétele, ha ugyanis a gyerek túl könnyű feladattal szembesül, hamar elunhatja, ha pedig meghaladja a képességeit, a kudarcok motiválatlanná is tehetik. Válogatásunkban néhány ötletet adunk arra, hogy mivel kötheted le a picit úgy, hogy közben a képességei is fejlődjenek. A feladatok rugalmasak, korosztály függvényében alakíthatsz a nehézségükön.

Találd meg!

A játék célja a gyermek szókincsének bővítése, figyelmének fejlesztése, az irányok megismertetése és a mozgáskoordináció-gyakorlás. A menete egyszerű: válassz ki egy színt a lakásban vagy a társaságban, amit a gyermeknek egy adott testrésszel meg kell érintenie - például kérd meg arra, hogy érintsen meg valami kéket a térdével. A feladat még jobban cifrázható, ha arra kéred, hogy közben tegyen meg vagy mondjon el valamit, esetleg a feladat teljesítését követően várja mozdulatlanul a következő instrukciót. Nagyobbakkal ez nagyon jól alkalmazható az idegennyelv-tanulásban is.

7 étel, ami különösen jó hatással van az agyműködésre: ezeket add a gyereknek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi tűnt el a kosárból?

Egy jó memóriajáték kicsiknek és a nagyoknak egyaránt kihívást jelenthet. Üljetek körbe egy kosarat, amelyben különböző méretű használati tárgyakat, játékokat vagy más eszközöket gyűjtöttetek össze: ceruzát, kulcstartót, műanyag poharat vagy bármit, amit a gyermek ismerhet a mindennapokból! Alaposan nézzétek át közösen a kosár tartalmát, akár fel is sorolhatjátok azokat hangosan, vagy köthettek hozzá egy tevékenységet! Kérd meg a gyermeket, hogy csukja le a szemét, közben te vegyél ki egy tárgyat! Ezután jöhet a fejtörés, hogy vajon mi kerülhetett ki a kosárból. Könnyítés lehet, ha úgy veszed ki a tárgyat, hogy az közben valami hangot ad ki - például kulcscsörgés. Többen is lehet játszani, ilyenkor a verseny tétje lehet az, hogy legközelebb a megfejtő vehet ki egy tárgyat a kosárból. Ez szintén kombinálható az idegennyelv-tanulással nagyobbacskák esetén.

Közös mese

Ez a legaranyosabb gyakorlat a fantázia, a kreatív gondolkodás, a szövegalkotás és az emlékezet fejlesztésére, szintén játszható bármilyen korosztályba tartozó gyerekekkel, méghozzá akárhány résztvevővel. A játék menete nagyon egyszerű, és semmiféle tárgy nem szükséges hozzá, így akár utazás vagy séta közben is gyakorolható. Néhány egyszerű mondattal kezdj el egy történetet, majd a többit hagyd a picikre: akinek van egy jó ötlete, fűzzön hozzá egy-egy mondatot! Ezzel nagyon izgalmas és bájos történetek szövődhetnek a semmiből, a gyerekeket pedig a szóbeli alkotáson keresztül igazi sikerélmény éri majd. Hasznos, ha rendszert is visztek a mesemondásba, például szimbolikusan körbeadtok egy tárgyat, macit, labdát, így biztosan senki sem marad ki a játékból. 

Ezt is szeretjük