- Haldoklik a férjem, mit mondjak a gyereknek? - A szakértő válasza
Valamelyest megkönnyítheted gyermeked számára a gyász feldolgozását.
Felnőttként sem könnyű szembesülni az elmúlással - évekbe telhet, mire feldolgozzuk egy szerettünk elvesztését.
A kicsiknek pedig mindez még nehezebb. Dr. Gyarmati Andrea a következőket tanácsolja egy anyukának, akinek a férje - gyermekei apja - halálos beteg.
Kedves Doktornő!
A férjem 41 éves, nagyon beteg - agydaganata van -, rohamosan romlik az állapota, hetek óta minden percet, amit lehet, vele töltök. Két gyermekünk van, nyolc- és tízévesek. Az orvos ma közölte, hogy talán két nap, de legfeljebb két hét múlva a férjem eltávozik tőlünk.
A gyerekek látják, hogy mennyire fáj a lelkem, de próbálok nem összeomolni előttük. Ha mégis megtörténne, nem tudom, mit mondjak a kicsikéimnek, hogy a legkevesebb sérülést, sokkot okozzam. Kérem, segítsen!
Köszönettel:
egy vérző szívű anyuka
Kedves Anyuka!
Köszönöm megtisztelő kérdését, bizalmát. Nem könnyű jó választ adni, és mivel nem vagyok pszichológus, engedje meg, hogy abszolút magánemberként reagáljak.
Úgy érzem, jó lenne - természetesen, ha ezt még férje egészségi állapota megengedi -, ha a gyerekek láthatnák még az édesapjukat.
Tudom és megértem, hogy kímélni szeretné kicsikéit, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a legjobb megoldás, ha elzárja őket - ha ugyan azt teszi. Természetesen ez attól is függ, és ön ismeri legjobban a két kisgyerek terhelhetőségét, hogy mi az, amit látványban elbírnak.
Kedves Anyuka! Azt írja Ranschburg tanár úr: "Amikor a sors úgy hozza, elveszítünk valakit a szeretteink közül, bár felnőttként már vannak tapasztalataink a gyásszal, a halállal kapcsolatban még minket is kavargó érthetetlen érzések kerítenek hatalmukba." A gyerek, főleg a kisgyerek, amikor először találkozik az elmúlással, természetesen még kevesebbet ért meg belőle. Alapjaiban reng meg benne a felnőttek mindenhatóságába vetett hit, és ettől bizony a félelem, bűntudat, zavar, düh fura keverékét éli meg az.
Azt írja, minden percet, amit lehet, a férjével tölt. Szerintem ez így helyes. Kérdés azonban, elmondta-e a gyerekeknek - legalábbis nagy vonalakban -, hogy mi a helyzet, vagy vár a legrosszabbig. Azt is írja, igyekszik nem összeomlani, és ez nagy erőre vall, de szerintem szabad, sőt, szükséges a gyerekeknek az igazat mondani. Talán úgy fogalmaznék, felkészíteni őket, és főleg abban példát mutatni, hogy ez igenis nagyon-nagyon fáj.
Kíméletből, szeretetből előfordul, hogy a gyereket félrevezetik. Szép mesét találnak ki elalvásról, elutazásról vagy bármiről, amit aztán a gyerek abszolút nem ért meg, és magára húz: ha elment, elutazott, biztosan nem szeret, mert rossz voltam, ha elaludt, akkor esetleg én is örökre elalhatok, ha nem vagyok jó. Komoly szorongások származhatnak ebből.
Kedves Anyuka! Vérmérséklet kérdése, vallás, lélekvándorlás vagy bármi, amiben őszintén hisz, segíthet. Én abban hiszek, hogy akit szeretünk, az velünk marad. A kedves lénye, a mondatai, a nevetése, egy-egy gesztusa halványodik idővel, de valamit megőrzünk belőle. A szeretetét és azt, hogy szerettük, biztosan.
Beszélgessen kicsikéivel sokat, még ha önnek külön vérzik is a szíve, hiszen a férjét veszíti el. Szövetkezzen a gyerekekkel. Mondja el, hogy a betegségek sajnos néha elragadják szeretteinket. Tartsa életben az emléket. Mondjuk, hogy mennyire vártunk titeket, vagy hogy szerette apa ezt vagy azt. Hagyja a gyereket kérdezni, és ha nem tud okosat, megnyugtatót válaszolni, azt is vallja be: ezen most gondolkoznom kell, de válaszolok néhány nap múlva. Legyen nagyon őszinte, úgy kicsit könnyebb lehet a gyerekeinek, és azt hiszem, önnek is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Remélem, talál olyasmit a leírtakban, amit használni tud. Mindahhoz, ami önre vár, sok erőt kívánok.
Gyarmati Andrea
Dr. Gyarmati Andrea teljes válaszát a doktornő oldalán olvashatod el. Ugyanitt számos hasznos tanácsot találsz, ha pedig te magad kérdeznél tőle, azt is megteheted.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- gyász
- halál
- Te is meg fogsz halni, anya?
- halál
- kisgyerek
Ha fél a gyerek a haláltól
- halál
- kisgyerek