
Így fotózd a gyerekeidet! 3 gyakorlati tanács egy profi fotós anyukától
Fogadd meg Elena Shumilova tippjeit, ha a gyerekeidet fényképezed!


A gyerekkor múló éveit minden szülő szeretné dobozba zárni. Kiváltképp az első időkben - és különösen az első gyerekről - rengeteg fotó készül, melyeket nem győzünk lementeni a számítógépre.
Ezeknek a képeknek egy jó része profi szemmel nézve nem az igazi, de persze a szülők számára kedvesek, így gyakran még a rosszabbul sikerült darabokat is nehezen törüljük ki. Ha azonban szívesen készítenél egy kicsivel jobb fotókat a gyerekekről - nem azért, hogy okvetlenül megoszd valamelyik közösségi oldalon -, fogadd meg egy profi fotós anyuka tanácsait!
Tippek a gyerekfotózáshoz
A műtermi fényképek talán megvilágítás és kompozíció szempontjából tökéletesek, ám a gyerekek mosolya ritkán őszinte rajtuk. Ha szeretnéd a hároméves kuncogását, a hatéves foghíjas kacagását úgy megörökíteni a fotókon, ahogyan az emlékeidben is élnek, jobban teszed, ha te magad készítesz képeket a gyerekekről. A nyári hónapokban minden család egy kicsit több időt tölt együtt, így ilyenkor még több lehetőséged nyílik rá, hogy Elena Shumilova fotós édesanya instrukciói alapján minél jobb képeket készíts a gyerekekről.

Készíts természetes fotókat!
A gyerekek elmélyülten játszanak odakint, a természetes megvilágítás is éppen jónak tűnik, indulsz feléjük, előveszed a fényképezőgépet, hogy megörökítsd a pillanatot, de ahogy meglátják a gépet, megmerevednek, pózolni kezdenek. Lőttek a pillanatnak. Ismerős a szituáció?
- Gyerekek fényképezésekor a legfontosabb, hogy gyakran - mindennap - fényképezzük őket. Nem lehet csak szórványosan csinálni, különben lefagynak, amint előkerül a kamera. A következetesség kulcsfontosságú. Így kényelmesen érzik magukat a kamera körül - mondja Elena.
A legfotogénebb kor
A csecsemők fotózása nem könnyű, mert gyakran sírnak, izegnek-mozognak. Ugyanakkor szülőként előnyt kovácsolhatsz belőle, hogy a nap 24 órájában vele vagy, és tudod, hogy melyik napszakban nyűgösebb, mikor kipihentebb. Ösztöneidre hagyatkozva pedig könnyebben ki tudod választani a fotózásra alkalmas pillanatokat.

- A 2-4 év közötti gyerekek nagyon természetesen viselkednek. Ez fotózás szempontjából egy meglehetősen ideális kor. Nem érdekli őket, hogy valaki rájuk néz, nem érdekli őket, hogy a kamera rájuk irányul - magyarázza Elena.
Ötéves kortól azonban a gyerekek kezdenek egyre öntudatosabbá válni. Ha kamerát látnak, gyakran pózolnak, grimaszolnak, ami nem segít abban, hogy természetes fotót készíts róluk.
- Ilyenkor a kulcs a türelem. Hagyd őket játszani, miközben te eltűnsz a háttérben. A legjobb képeim mindig a fotózás végén készültek, mikorra a gyerekek már megfeledkeztek a fényképezőgépről.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
A legjobb ruhák fotózáshoz
A gyerekruhák többségét valamilyen felirat vagy rajzfilmfigura díszíti, és gyakran túlságosan élénk színűek. Elena szerint ez nem túl szerencsés a fotózás szempontjából.
- Nagyon egyszerű szabályt követek: a ruhák nem terelhetik el a figyelmet arról, ami a fotón történik. Amikor elkezdtem komolyan foglalkozni a fotózással, tulajdonképpen a gyerekeim teljes ruhatárát lecseréltem.
Neked ezt természetesen nem kell megtenned, de a soron következő gyerekruhák vásárlásakor érdemes figyelned arra, hogy minél egyszerűbb, naturális, pasztellszínű darabokat válassz.
Elena Shumilova fotói
Elena autodidakta módon kezdett fotózni, míg otthon volt két kisfiával, ma pedig már workshopokat tart a témában. Nézd meg Elena Shumilova képeit!