3 testi tünet, ami súlyos lelki problémára utalhat

Vidd pszichológushoz!

Nem kell hozzá különösebb szomorú esemény, olykor a kisebbeknek is szüksége lehet lelki segítségre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma már egyre elfogadottabb, ha valaki pszichológushoz jár, az azonban keveseknek juthat eszébe, hogy nemcsak a felnőtteknek lehetnek komoly problémáik. A gyerekek még csak támpontot adó tapasztalatokkal sem rendelkeznek, így az élet nehéz pillanatait számukra még nehezebb elfogadni és feldolgozni, mint az idősebbeknek.

Nemcsak egy válás vagy egy váratlan haláleset adhat okot arra, hogy a kicsit pszichológushoz vidd. Van, akinek az ovi is nagyobb kihívást jelent, mint a többieknek, és nehezebben fogadja az új közösséget, az eddig ismeretlen élményeket, és nem utolsósorban az anyai közelség helyett az óvónénik utasításait.

A különös élethelyzetekben nem árt, ha fokozottabban figyelsz porontyodra: így észreveheted, ha az anyai megértés már nem elég, és szakember segítségére van szüksége.

Álmatlan éjszakák

Gyakorló szülőként bizonyára már ismerős számodra a sűrű éjszakai felébredés ténye. A kicsiknél mindez természetes, ám ha még ovis vagy kisiskolás korban is gyakran felébred a gyerek az éjszaka közepén, sőt, az elalvás is nehezebben megy számára, érdemes komolyan venni a kérdést.
A kisgyerekkori alvászavarok mögött, főként ha azok az óvodába kerülést követően jelentkeznek gyakrabban, szinte biztos, hogy valamilyen lelki konfliktus áll. Az alvászavarokat sok esetben a teljesítménykényszer okozza, a kudarctól való félelem, kisiskolás korban pedig már a fekete pont réme, illetve a várható büntetés miatti szorongás.

Sajnos ez nemcsak azokat a gyerekeket érinti, akik nem megfelelő családi körülmények között nevelkednek, éppen ezért nagyon fontos ügyelned arra, hogyan kezeled a hasonló helyzeteket.

Fontos, hogy rendszeresen beszélgess a gyerekkel, és mindent megtegyél azért, hogy kiderüljön, mi is okoz akkora stresszt számára. Ha mindez egyedül nem megy, ráadásul az alvászavarok nem szűnnek, ne szégyellj segítséget kérni szakembertől, legyen az a pedagógus, szükség esetén pedig egy pszichológus.

Túlsúlyos a gyereked

Természetesen alkat kérdése is, hogy ki milyen testfelépítésű, illetve mennyire hajlamos a hízásra. A túlsúly azonban egy gyereknél nem feltétlenül természetes, az elhízás így árulkodó jel is lehet, hogy valami nincs rendben a csemetével.

Általános probléma a szülőknél, hogy etetik a gyereket: állandóan azt figyelik az asztalnál, hogy mennyit evett, sok szülő ráadásul addig nem is engedi felállni az asztaltól a kicsit, amíg az legalább még egy-két kanállal le nem nyel az ételből. Mindez azonban nem egészen helyes, hiszen hosszú távon káros következményekkel járhat. A gyerek ugyanis megtanulja, hogy akkor lesz elégedett vele a szülő, ha rendesen eszik, sőt, sok gyerek huzamosabb ideig fennálló stressz hatására később saját maga vigasztalására fordul az ételhez. Fontos az is, hogy te se étellel vigasztald, és ne csoki legyen a jutalma, ha jól viselkedett.

15 táplálék, amit iktass ki az étrendedből, ha fogyni akarsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

A túl gyakori evés pedig elhízáshoz vezet, aminek következménye az osztálytársak csúfolódása, rosszabb esetben a gyerek kiközösítése. Innen egyenes út vezet a szorongáshoz. Érdemes ezért egészségesebben kezelned az evés kérdését, és komolyabban odafigyelned porontyod étrendjére, főként akkor, ha az addig szinte állandóan evő gyermeked napról napra egyre inkább visszautasítja az ételt, vagy még többet kezd enni.
 

Még mindig bepisil éjszaka

Kisgyerekeknél előfordul, hogy bepisilnek alvás közben, ha azonban ez később, négy-öt éves kora után is rendszeresen előfordul, nem szabad elsiklani a dolog felett. Az éjszakai ágybavizelés testi okokra is visszavezethető, de sok esetben valamilyen lelki probléma áll a hátterében. A problémát ráadásul fokozza, hogy a bepisilés ténye a gyereket is megviseli, ami további szorongást okozhat.

Ha a dolog rendszeres, esetleg az iskolába kerülést követően jelentkezett, érdemes szakemberhez fordulni. Amennyiben az orvos semmilyen szervi problémát nem talál, fordulj a kicsivel pszichológushoz.
Ugyanez a helyzet a bekakilással, ami sokkal ritkábban jelentkezik a gyerekeknél, ám annál súlyosabb lelki problémákra utal. Általában a szülő és a kicsi korai kapcsolatában bekövetkezett zavarral vagy erős stressznyomással magyarázható. Mindez ráadásul még inkább fokozza a kicsi szégyenérzetét, ami komoly lelki válsághoz vezethet. Ha többször előfordult, hogy bekakilt éjszaka, minél előbb tanácsos orvoshoz fordulni, ha pedig az emésztéssel kapcsolatos problémák kizárhatók, pszichológus segítségét kérni.

Amivel te is segíthetsz

Sokan tartózkodnak, sőt, elzárkóznak attól, hogy pszichológus segítségét kérjék, mondván, a gyerek nem hülye. Természetesen nem is tanácsos minden aprósággal szakemberhez rohangálni. Sőt, számtalan problémát te magad is megoldhatsz azzal, ha kicsit jobban odafigyelsz gyermekedre, és büntetés helyett biztosítod arról, hogy segítesz neki, és türelmesen ténylegesen mellette is állsz.

Ügyelj arra, hogy legalább otthon óvd a kicsit a teljesítménykényszer okozta stressztől. Ha azonban mindez nem vezet célra, a gyerek érdekében nem szabad elzárkóznod a külső segítségtől: arról nem is beszélve, hogy sokszor neked sem árt, ha újragondolod nevelési stratégiádat.

Ezt is szeretjük