Dia
Az iskolai próbatételek - felelés, dolgozat - nagyobb stresszel járhatnak, mint mi, felnőttek gondolnánk.
A kisgyerekre is nyugtalanítóan hat a személyes tér - azaz saját szoba vagy legalább sarok - hiánya.
A kevés vagy nem megfelelő minőségű alvás ugyancsak stresszforrás lehet.
A túlzásba vitt foglalkozások, különórák egyfajta lelki teherként nehezedhetnek a kicsire.
A nem elégséges fizikai aktivitás már önmagában hizlal - mozgás híján pedig még kevésbé tudja kiadni magából a feszültséget a gyerek.
Egyes gyerekeknek szóló műsorok sem feltétlenül hatnak pozitívan a kicsik lelkiállapotára.
A kistestvér születése is egyfajta stresszt jelenthet a gyerkőcnek - még akkor is, ha látszólag jól éli meg.
Hasonló lehet a helyzet akkor, ha új családtag, például nevelőszülő kerül a környezetébe.
A bölcsődébe-óvodásba kerülés, illetve az iskolakezdés tipikus stresszforrások.
A szülők válása - legyen bármilyen civilizált is - minden gyereket megvisel.
Divatos frizurát akart, de borzalmas lett – Előtte-utána képeken az elrontott frizurák
Kautzky Armand felesége kitálalt a házasságukról: évek óta külön élnek, mégsem váltak el
A legjobb testű magyar nőnek szavazták meg: a 48 éves énekesnő Tóth Andit és Dér Henit is lepipálta
Milyen szám van a képen? Teszteld, hogy jól látod-e a vörös színt
Így alakul a benzin ára szombattól: a gázolajról is megszólaltak a szakértők
Az ország legerősebb embere volt, 67 évesen alig él meg: elképesztő, milyen kevés Fekete László nyugdíja